Szeretnél-e fűben mezítláb sétálni,
Egy szál kankalint magadhoz ölelni?
Szeretnél-e nyári este csillagot számolni,
Egyet leemelni és tenyeredbe zárni?
Szeretnél-e esőben a réten szaladni,
Esőcseppet arcodon érezni?
Szeretnél-e felhőket kergetni,
Közöttük a napot megkeresni?
Szeretnéd-e a madarak hangját hallani,
Suhanó őzek léptét figyelni?
Szeretnéd-e ha az erdő szólna hozzád,
Bölcs suttogása álomba ringatna?
Szeretnél-e egy szerelmes szívet,
Ami mindig csak te érted égne?
Szeretnél-e egyszer igazán szeretni,
Egyetlen szívhez hűséges lenni?
Szeretnéd-e egyetlen nőért a világot adni,
Vele élni életed végéig?
Szeretnéd-e arcát érinteni,
Kezedbe életét elfogadni?
Szeretnél-e a múltba vissza nézni,
Benne önmagad megtalálni?
Szeretnél-e most is úgy mint akkor,
Mikor szerelmünk az egekig csapott?
2 hozzászólás
Ha nem lenne olyan…kosztolányis,talán még elmenne.
Kedves Liz!
A versed egy nagy-nagy sóhaj. Nagyon szép gondolatokat fűztél csokorba. Szép a versed, s mivel ismerem érzéseidet, ezért tudom, hogy érzéseid valódiak, nem kellett érte a szomszédba menned.
Kevés ügyeskedéssel külsőleg is megformázva, remek vers lenne. De így is érték!
Szeretettel: Kata