Illatod keresem az ágyban…
szívnám magamba mélyen,
hogy némi megnyugvást találjak…
behunyt szemmel hinném el:
itt vagy… ellustulva párnák
közé fúrva fejem, pihenni kicsit…
De nem… csak elnyúlva, árván
fetrengek… nélküled álmodni sincs mit…
a paplan alatt csak kihűlt helyed
mardosom… szenvedek… nem bírom…
ha nem vagy ott, a pokol is jeges…
haldoklom… szeretlek… ennyi volt…
Mielőtt belehalnék a nélküled világba,
rémálmomból felriadtam izzadtan, zihálva…
majd lassacskán feldereng: este jössz… kivárlak…
amíg lehet: ölellek, csókollak, imádlak…
6 hozzászólás
Bizony kedves Gabe !
Ilyen amikor a Kedves hiányát érezzük, s várjuk a találkozás részegítő pillanatát !
Tetszett !
szeretettel: Zsu
Kedves Zsu!
Köszönöm, hogy olvastál, és örülök, hogy tetszett. Ha bár csak pár órára ment el, dolgozni, még is olyan üres volt nélküle minden… Magam is meglepődtem, hogy ennyire hiányozhat valami. Bele sem gondolok, milyen verset írnék, ha nem várhatnám haza minden este…
Köszönettel: Gabe
Szia!
Nagyon jó, főként a vége, a csattanója. Szeretem az olyan írásokat, amelyeknek a végén van valamiféle "extra". Olyan ez, mint amikor egy finom sütire rácsurgatnak egy vékonyka, épphogy csak látszó csokiszálat, aminek úgy elvékonyodik a vége…
Grat!
Gy.
szia …. Great! 🙂
bravúrosan megírtad a vágyódás-várakozást!
gondolom, sokan ismerik, ismerjük ezt az érzést.
túlparti
Szia Gyömbér!
Örülök ha ízlett a végén az extra 🙂
Köszönettel: Gabe
Szia Túlparti!
Köszönöm, hogy itt jártál. Mindig örömmel tölt el, ha egy-egy versemben sikerül olyan érzést úgy megfognom, hogy mások is felismerik benne a sajátjukat 🙂
Gabe