Embert-vigyázó, csillag-tiszta láng
miért csak másoknak ígérget konok,
fafejű Reményt?!
Te mondd meg szépséges hölgy a valódit,
a kristály-igazat!
Vérré válik manapság acsarkodó kutya-gyűlölet
s sakáll-harag s a bizonytalan bizakodás
tenyészik a tudatos megvalósulások helyén;
eszméket könnyedén eltipornak!
Tétova önmarcanoló sakklépéseinkből
csak Hiány fakad!
A megfejthető végpontok ócska,
kitaszított titka; rubin vércseppek
dübörgő dorombolása infraktusokkal
fenyegetőző lüktető szívek
seb-pitvarában nyilvánvaló!
Viszolygó suhintást él át az,
ki naponta szolgálja az elefántcsont-Kultúrát!
Kiábrándultságok félhomályából
biztonságos-megbízható utat ritkán találni!
Nyögdécselve kicentizett életutak
kozmikus bukásai szavatolják
a garancia-sikert befolyásos
oligarcha-tábornokoknak,
hogy új, önző feltételeket diktálhassanak!
– Cipőfűzőként tekergődzik
önmaga körül a spirális Élet:
ha megtehetné megszülött
teremtésével is bátran visszaélne
csakhogy kiváltságjogokat kaparinthasson meg!
Csont-tüdőkből szirupos-gyilkos csönd szivárog,
mint nehezen gyógyuló sebekből!
A múlt emlékei még most is
tőr-konok gondokat cipelnek lábaink elé;
álmokat dédelget a csecsemő-gügyögés
s fogadalmakat penget
önmagában rakoncátlan Szív!
– szánalmas Lét alá kiemelt gesztusként
börtönfalakat emelnek
elgáncsoló akadályai érthetetlen pribékeknek!
A túldimenzionált,
piedesztálra emelt Ember miként boldogul
a fogyasztói társadalmak katakombáiban?!