Hosszú volt az éjszaka
egy elhaló hang lassan sírt
s ó tengernyi bánata
a kezdetekhez visszatért
egy pontból lett a világ
mély sötétből született
és a végső valóság
e pontból kapott életet
ám a sötét itt maradt
melybe minden elmerül
és a földön itt ragadt
az ódon hideg néma űr
biliárdgolyók vagyunk
amit Isten szétlökött
homokszemből tágulnk
rendezettségünk elszökött
de majd egyszer az idő
vissza indul pörögni
s világunk a szűkülő
holtan fog megszületni
összeállunk egy ponttá
nem lesz se sötét se fagy
alfa szingularitás
nékem már omega vagy.
5 hozzászólás
Nagyon jó vers!
"egy pontból lett a világ
mély sötétből született
és a végső valóság
e pontból kapott életet
ám a sötét itt maradt
melybe minden elmerül
és a földön itt ragadt
az ódon hideg néma űr" ez a két versszak különösen tetszik, bár tudom, hogy az egészből nem lehet kiragadni…
Valami ilyesmi járt az eszemben, és Te megfogalmaztad… Köszönet…
Hirtelen ahogy olvastam a fekete lyuk rémísztő szingularitása ugrott be, s aggódtam, hogy eltünsz benne, de versed végére túllépsz a fekete lyuk anyagának parányi húrjain. Új reményre utalsz! Mely mindig van! Ezt érzem versedben. Nagyon elgondolkodtató, komoly elméletet érintesz. Gratulálok Davey!:)
Köszönöm Gyömbér és sleepwell!
Igen, éppen Stephen Hawkingtól olvastam Az idő rövid történetét, és megihletett.
Teljesen privát véleményemet írom, eddig nekem a szinguláris csak mint matematikai fogalom létezett(bővebben nem ecsetelem…), de most adtál neki valami értelmet, amit jó volt olvasni.
A "billiárdgolyós" hasonlat nagyon tetszett, meg az egész versednek a hangulata, s hogy minden mögött azt éreztem, hogy hiszel a sorsban, vagy Istenben, stb, aki noha "szétlökött" minket, majd újra összerak. Nagyon jó a versed, egyedi hangulatú, ami számomra mindig meghatározó.
H.
Köszönöm a véleményed Hayal! 🙂 Örülök, hogy tetszett a versem.