Szívembe hegyes tüskét vert a múlt.
Emléked kegyetlen tüskéje ez,
s most úgy érzem, derékban elfelez.
Emlékszel még? Éppen bealkonyult,
mikor szerelmünk mohó lángra gyúlt,
s hallottuk, hogy a néma est neszez…
Szívembe hegyes tüskét vert a múlt.
Azt hittem, talán végleg elavult.
Vén hársunk törzsén ott van még neved,
kérgében őrzi szép emlékedet,
s az idők folytán semmit nem fakult.
Szívembe hegyes tüskét vert a múlt.
3 hozzászólás
Szia!
Nagyszerűen írsz! Tetszik ez a romantikus hangvétel. Ráadásul az ismétlődő sorok nyomatékosabbá teszik az érzést. Szép, tiszta, érthető sorok. Ránézek a többi versedre is, mert szerintem érdemes.
Üdv
Zoli
Köszönöm, Herceg!
Talán egyik-másik ismerősek lesz. 🙂
Köszönöm, Herceg!
Egyik-másik talán ismerős lesz! 🙂