Szonett

Az élet: kínoktól égő kép,
melyen lehetsz megragadott torok,
szív, mely csak félve, tétován dobog,
test, mit a lét cafatokra tép

Itt már csak a könny igazán szép…
Elszürkült jelen s elmúló korok
előtt a lelked reszketve topog,
Végül az izzó festménybe lép

Éjjelenként zihálva ébred,
üldözi a rettegés, mit nappal,
szülnek a lángnyelvek, az élet

Halál jön majd hűsítő szavakkal
halkan elaltatva a létet,
s pernye-lelked elfújja a hajnal