Néha feledem, hogy időnk véges,
hogy szeretni itt a földön van jussom.
Míg ver szívem, míg érezni képes,
míg szép szívedbe magamat rajzolom,
míg tegnapom igaz holnapra ébred,
s hinni tanul bennem a kétkedés,
míg köszönni tudlak a sorsnak téged,
s mosolyod örökre elmémbe vés,
addig tudom, hiába nem éltem,
s lelket sem koloncnak adott az ég,
nem baj, ha a vég korán jön értem,
csak téged engedjen szeretni még.
Futnak a napok, s vele az évek,
most kell szeretnünk, nincs másik élet.
2005. augusztus 2.
10 hozzászólás
Gyönyörűszép szonett Netikém. Köszönöm, hogy olvashattam 🙂
Én tartozom köszönettel 🙂 Örülök, hogy tetszett 🙂
Ez tényleg gyönyörű lett. Gratulálok!
Köszönöm 🙂
Örülök, h végre valaki nem csak a címben hangoztatja, h szonett, hanem valóban be is tartja a formai követelményeket… Nagyon szép vers született, olyan igazi klasszikus szerelmes szonett, gratulálok!
Köszönöm, kedves Ormi 🙂
Keresem a szavakat, hogy mit is lehetne mondani…írni, de nem találom 🙁 Egyszerűen gyönyörű! Erre nincsenek szavak! Kitűnő szonett! Le a kalappal Előtted!
Köszönöm, kedves Kata, örülök a véleményednek! 🙂
huu, az utolsó két sor a legigazabb igazság, amit hallottam mostanába, már csak ezért is érdemes volt elolvasni és raktározni az emlékezetemben! grat
Örülök, kedves Náni, ha adott valamit 🙂 Köszönöm ittjártod!