Az utca ismerős, talán a házak
is. Egykor éppen itt, a fák tövében
egy asszony erre jött sietve. Ében
hajába szél kotort letört faágat.
Bogárszemében ült a barna bánat,
de szép mosoly derült a gyönge arcra,
s a néma szenvedést ez eltakarta.
Magamnak álmodom meg így anyámat.
De most a fák alatt, öreg fejemmel,
találkozásra vágyva meg-megállok,
anyát keresve várok itt. Hiába.
Gyerek maradt örökre, lám, az ember.
Sereglenek “ha mégis”-ek, “talán”-ok.
Tudom, halott, de fogva tart hiánya.
8 hozzászólás
Megható szép! "Bogárszemében ült a barna bánat,"
Köszönöm szépen, koko!
Üdv: Kati
Kedves KAti!
Meghatóan szép szonettet írtál édesanyádnak. Nagyon megérintett. üdv hundido
Kedves hundido!
Örülök, hogy tetszett a szonettem. Üdv: Kati
Kedves Kati!
Remek emlékezés!
Szeretettel:sialor
Szép estét!
Kedves sailor!
Örülök, hogy tetszett a vers.
Neked is szép estét, és kellemes ünnepeket!
Szeretettel: Kati
Kedves Kati!
Megható, gyönyörű szonettet írtál.
Köszönöm, hogy megosztottad:
Zsuzsa
Köszönöm szépen, Zsuzsa, hogy itt jártál. Örülök, hogy tetszett a vers.
Szeretettel: Kati