Fény dereng ismét a sötétség delén,
mert egy hóba burkolt kietlen estén,
a lelke mélyén megbúvó szavak,
egészet alkotva, már nem amorf alak…
Ébrednie kéne,… beszélni megint,
cselekedni újra, vágyai szerint,
de nehéz, hisz szóra nem nyílik ajka,
mert a hallgatás az álnok azt bevarrta.
S tűz lobban a fagyott tekintet mögött,
élet diadalmaskodik a szótlanság fölött,
és, mint súlyos nehezéket, a tapaszt,
vadul rántja le, s új hangot fakaszt…
…
Hogy… az,
Új gondolatokba bújt régi érzés,
felszínre hozza a megannyi kérdést,
mitől minden sora kéjt és fájdalmat áraszt,
s melyekre minduntalan keresi a választ.
2 hozzászólás
Szia!
Valóban rég jártál közöttünk!
S hogy újra írtál, igazán köszönjük!
Gratula!
🙂 én is köszi, hogy olvastál!
A.