Ketykó György élt 54 évet- oly ritkán visz szülőfalumba utam
pedig álmaimban gyakran rovom a Petőfi utcát hol világra jöttem
pár napja mégis elkerültük a falut hitvesemmel fázósan begombolkozva
vittünk pár fehér krizantémot szüleim sírjára amit alig találtunk meg
száll az idő már felettem is tizenkilenc évvel megelőztem apámat
anyám fakeresztjén 73 év pislog törli könnyeim az október végi szél
itt szeretnék én is végleg megpihenni levetve földi gondjaim kínjaim
visszatérni oda ahonnan jöttem félárván de gyönyörű szegénységben
érzem apám suszterműhelyében a szurok illatát bár nem láttam soha
az oroszkatonát anyám megvetett ágyán nővéreim és bátyáim kinyújtott kezét
cukrot és csokit kaptak az orosz tiszttől aki kis házunkkal szemben lakott
apám jól beszélt csehül így szépen megúszta a háborút csak az infarktust nem
élt 54 évet- száll az idő már felettem is tizenkilenc évvel megelőztem őt
lassan már nekem is indulnom kellene suhogó hóval felpántlikázott szelekkel
vagy tavaszi hóvirágokkal nyári meleg medencékkel őszi hulló levelekkel
de indulnom illene mert hívogatnak engem is érdekes látomások fények
szemhéjam tapasztják lefelé csivitelő fecskék nyakamban szorosabbra húzódik a kis kereszt
álmaimban gyakran rovom a Petőfi utcát hol világra jöttem
de mielőtt végleg hazatérek szeretnék még egyszer falumba térni
új verseim kifüggeszteni a már nem létező szülőházam meszelt tornácára
és leemelni egy-egy sonkát kolbászt nyitott kéményünkből