(Született ő az unokám, 1984. január 2, a verset neki írtam az idén.)
Ajándékul kaptam e verset,
nagymamám ezzel meglepett
engem,
igen!
Huszonhét éves lettem én,
meglepetés e költemény.
mese-mese,
meskete.
Születtem én legszebb helyen,
Budapesten!
Nem
siettem.
Anyám-apán örült nagyon,
nevet adtak azon nyomban
még benn
a kórházban.
Hideg tél tombolt akkor,
hó borította a tájat,
fagyott
nagyon!
Nagymama sietett első
unokához, Nógrádból:
hóban
fagyban.
Utána itt éltem Pest-Budán
kijártam óvodát, iskolát,
mert erre
köteleztek
Aztán nőttem-növekedtem,
okos gyerek lett belőlem
az isko-
lában!
Nagyobb lettem, mást is tettem:
szép leányokkal mulatoztam,
kellettek
nekem!
Közben benőtt a fejem lágya,
meg is keményedett,
Éppen
idejében!
Elértem az egyetemig,
kétezer-tízben mérnök lettem:
diplomát
szereztem!
Örült nagyon a családom,
mi a felnőtt sors, tudom:
kemény
legény!
Úgy elszállt huszonhat évem,
mert küzdve-küzdtem, szinte
észre
se vettem!
Eljött az idő, örültem,
már külön is költöztem.
mióta?
Azóta
lakom már nagy zajban
fővárosnak a pesti oldalán,
nem oly
régen.
Igaz, azt csinálok, amit akarok,
s ha jól esik, dolgozok’
ésszel,
kézzel,
de nem papírra tollal-kézzel
hanem számítógéppel!
mégis
élvezettel!
S most itt vagyok Veletek
remélem, együtt örültök
nekem,
velem!
József Attila a versét
megírta tíz szakaszba,
igen.
Bizony.
Az én életem nem fért bele
olyan rövid versbe,
Ezért:
MEA CULPA!
Mit tehetek egyebet,
mások élete se jobb, de
remény-
kedem!
Ha kevés a fizetésem,
inkább majd lottózom,
bízzatok
bennem!
Akkor ha lesz szerencsém,
a főnyereményt megnyerem,
csak
várjatok!
Együtt a családdal megkerüljük
majd az egész Világot,
a szép
Földtekét!
18 hozzászólás
Kedves Kata!
Nagyon kedves vers!
Örülök, hogy általa kicsit jobban megismerhettelek! 🙂
Szeretettel:
Daniella
Kedves Daniella!
Köszönöm kedves szavaidat, s hogy elolvastad a hosszúra nyúlt verset.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata,
látszik, hogy nagyon szereted "elsőszülött" unokádat, aki kedves versednek bizonyára nagyon örült. Remélem, vége a kellemetlen időknek…
Kedves Irén!
Igen szeretem az unokámat, mindegyiket (csupán három van), de nem ő az elsőszülött unoka, mivel a legidősebb fiam – fia az első. De a szeretet egyformán osztom közöttük. Versemet viharos körülmények között írtm, biztosan érezhető rajta, de nem akarom megváltoztatni. Köszönöm, hogy olvastad.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Szép és izgalmas az unokád életútja, versedből az derül ki, hogy egy kedves, és szimpatikus fiatalemberről van szó.
Versed hangneme élvezetes, minden ízléses: az elbeszélés stílusa, a kellemes humor, a versforma, a József Attila utalások, az egész jó benyomást kelt, és itt is szeretet sugárzik a sorok közül.
Utólag is nagyon boldog születésnapot kívánok neki!
Pár hónap híján egyidősek vagyunk.
Üdv.:Tamás
Kedves Tamás!
Eltaláltad, mivel nagyon kedves fiatalemberről van szó. S nem csak azért, mivel a számítógép buktatóinál olyan ügyesen ad nekem tanácsokat, hogy azonnal megértem miről van szó (ugyanis én nem tanultam sz.gépet-internetet, csak úgy leültem mellé, s előbb kisebb-majd nagyobb ügyességgel kezelem).
Igen, figyelem és olvasom a bemutatkozó sorokat itt is az oldalon, s azért szeretlek, s megértlek titeket, örömötöket, s a-bánatot is, mivel az unokáimra gondolok.
Köszönöm, hogy olvastad, s tetszett a nagyon gyorsan – és elég nehéz körülmények köött megírt – versem. Egyszer majd ide is fölteszem, mi történ akkor, ill. előtte, Szilveszter napján.
Szeretettel üdvözöllek: Kata
Kedves Kata!
Unokád bizonyára nagyon örült nagymamája kedves versének. Jó, ha valakinek ilyen unokája, illetve nagymamája van.
Szeretettel: Eszti
Kedves Eszti!
Köszönöm kedves szavaidat.
Szeretettel: Kata
Kata kedves!
Igazán nem lehetett könnyű megírni, hiszen alapvetően maga a vers igen szokatlan szerkezetű, már József Attila tollából is. 🙂 Minden elismerésem, hogy megküzdöttél vele, dícséretesen. Mit meg nem tesz egy Nagymama! :))))
Gratulálok!
Szeretettel: pipacs 🙂
Kedves Pipacs!
Nem mondhatnám, hogy nehéz a vers szerkzete, de ezt nekem olyan gyorsan kellett elkészítenem, hogy nem tudtam mindenre figyelni, betartani a szabályokat.
"Határidős" volt, s olyan dolgok játszottak közre, hogy kevés időm jutott rá. S mégis, örülök, ha tetszett.
Szeretettel: Kata
Ez komoly munka volt!
Unokád bizonyára örömmel olvasta soraidat!
Gratula!
Barátsággal:Zsolt
Kedves Zsolt!
Azt azért nem lehet mondani, hogy komoly munka, mivel éppen egy nagyon is zűrzavaros időben készültVan is benne nem is egy verstani hiba. De szeretettel készült. Jó kapcsolatot tartok vele, szeretetből született a versem is.
Köszönöm, hogy olvastad.
Szeretettel üdvözöllek: Kata
Kedves Kata!
Nagyon szép ajándékot adtál unokádnak, és persze nekünk is ezzel a verssel, amihöz szeretettel gratulálok: Zagyvapart.
Köszönöm kedves szavaidat, és azt, hogy meglátogattál.
Üdvözlettel: Kata
ÓÓÓÓÓÓÓÓÓ megvan! (azt hittem mostani versed ez, és olvastam is mert a hozzászólófalon kattintottam rá pár órája, ezért kerestem az újak között)
Kata! Írj még sok születésnaposat!
Őszinte tiszta szívvel!
szeretettel-panka
ÓÓÓÓÓÓÓÓÓ megvan! (azt hittem mostani versed ez, és olvastam is mert a hozzászólófalon kattintottam rá pár órája, ezért kerestem az újak között)
Kata! Írj még sok születésnaposat!
Őszinte tiszta szívvel!
szeretettel-panka
Szülessen még sok unokád! Nincs annál nagyobb boldogság az éleben! (kicsit szemilis vagyokhihihiiii)
Kedves Panka!
Abban az időben, amikor ezt írtad nekem kedvesen, nagyon sok bajom volt. Kérlek, ne neheztelj érte, hogy csak most botlottam bele, amikor egy versemet keresem.
Köszönöm érdeklődésedet. Tudod, az az igazság, hogy nem is emlékeztem erre a versre.
De jó, hogy találkoztam vele.
Épp a napokban találkoztam a "kisunokám"-mal. Nagyon helyes-kedves ember lett belőle, de gyerekként is az volt.
Köszönöm, hogy olvastad.
Most pedig Neked kellemes további szép ünnepnapokat, pihenést kívánok
szeretettel: Kata