Elbeszélő költemény
Ott születtem valaha régen
múlt század negyedének végén.
Kétszer is volt e táj otthonom
amit kényszerből kellett elhagynom.
A lelkem sokszor visszavágyik,
ha előttem a táj megjelenik.
Cserhát-Mátra nyúlványai közt
egy kis falucska húzódik meg.
Amikor megállok az Ebhát-tetőn
kedves táj terül el szemem előtt.
A falut három oldal felől
dombos erdő öleli körül.
Amikor én ott megszülettem
apró házak álltak lenn a völgyben,
– takaros nagy udvarok közt –
csupán negyven, nem több.
Legtöbbnek fele vályogból épült
apró ablakokkal, födve zsúp-tetővel,
a háztetőn rozzant kéményekkel.
Falu közepén állt a harangláb,
kis harangját, amikor meghúzták
(minden délben és este)
a falu istenhívő népének
imára kulcsolódott a keze,
és szállt az ima fel az Egekbe…
Megkondult akkor is a harang,
ha valakinek elszállt a lelke,
– nem kellett egyedül elmennie –
hangja őt útjára elkísérte.
Tűzvész, vihar közeledtén ismét
megkondítják a falu kis harangját,
akkor a község apraja-nagyja
egyszerre megy segíteni bajba’.
Imádkoznak az Egek Urához,
hogy minden rossztól-bajtól
mentse meg a határt, a termést,
és kicsi falujuk hívő népét.
Lejtőn tarkálló keskeny-parcellákat
kérges paraszti kezek munkálják.
Földeken, mezőkön, s réteken
meglátszik szorgalmas munkájuk.
A lejtőn kis patak csörgedez,
kétoldalt ráhajló fűzfák között.
A kis patak innen egész közel
a hegy alatt, Gyertyánkútból ered.
Ott, ahol még gyermekkoromban
játékosan töltöttük időnket,
patakpartján kenderáztató tavak,
bennük békák vígan kuruttyoltak.
Fiútestvéreim kétágú botra
siklót akasztottak, s engem
ezzel, gyakran megszalasztottak.
Féltem a hüllőktől és rettegtem,
– siklótól-békától iszonyodtam –
előlük menekülve, hazafutottam.
(Jóval később, nagy diákkoromban
futóversenyen ezért érmet kaptam.)
Iskola mellett tanító lakásban
ott születtem és nevelkedtem,
a három fiútestvéremmel
együtt, gondtalan boldogságban.
Gyermekkorom szép emlékei
ma is életem legfőbb kincsei.
Majd kinőttük kicsi iskolánkat,
el kellett hagynunk e kedves tájat.
Városba mentem továbbtanulásra
bentlakásos leányiskolába.
Haza már csak szünidőbe jártam,
de onnan mindig hazavágytam.
Később apámat áthelyezték
Erdély szép nagyvárosába,
– utána ott, már testvéreimmel
továbbtanultunk középiskolába’.
Négy évet töltöttünk Erdélyben,
jó volt ott élni – rokonok körében.
Aztán közeledett a határhoz
a front nagy zúgása és fénye,
szomorúan búcsút vettünk tőle,
otthagyva házunk, mindenünk’,
az utolsó vonat-szerelvényen
futva kellett menekülnünk.
Hová menjünk bús helyzetünkben,
számunkra hol van más lakhely?
Bárhol keresem, máshol nem lelem
a világon, mint szülőföldemen.
Sorsunk elől nem menekülhettünk,
vagonlakókként kellett utaznunk
egy hónapig, ezer kilométert
a front elől, – de mégis utolért.
Ismét ott álltam az Ebhát-tetőn,
megláttam a határ tündöklő
sok kicsi kenderáztató-tavát,
csörgedező-kanyargós patakját.
Láttam a lejtő két oldalán
gondos kezekkel művelt földjeit,
apró, zsúppal fedett házait,
hallgattam a falu kis harangját.
Szemem könnyeimmel megtelt,
mert éreztem: ismét hazajöttem.
Négy év múltán barátok vettek körbe,
megértésre találtunk körükbe’.
Itt szenvedtük át a világháború
minden keservét és kínját.
Rettegve vártuk szeretteink
frontról-háborúból hazajöttét.
Isten meghallgatta kérésem, imám:
borzalmakat mindnyájan átéltük;
frontról-háborúból testvéreim,
s apám lassan hazatértek,
élve öleltük át szeretteinket.
Legidősebb bátyám fogságba esett,
ette oroszok keserű kenyerét,
– három év után ő is hazatért.
A fegyverek végre elnémultak,
Erdélytől, kedves rokonoktól
ismét határ választott el minket,
oda már – vissza nem térhettünk.
Vagyonunk, a kedves otthonunk
határon túl örökre ottmaradt.
Ha eszembe jutnak e fájó emlékek,
könnyeim mindig sűrűn hullanak.
Megint elhagytuk a szülőföldet,
újra más városokban kellett
munkát, kenyeret keresnünk,
kezdeni lerombolt hazába’ új életet.
Bármilyen nehezen vészeltük át
a háború minden kínját-átkát,
árnya kísért egész éltemen át.
Szülőfalum akkor sem feledtem.
Évekkel később, felnőtt fiammal
(látogatóba) újra visszatértem;
végigsétáltunk a falu kis utcáin,
mi változott, neki magyaráztam.
A patakon túl nyílt egy új utca,
ahol épültek – emeletes házak,
a régieknél sokkal szebbek,
nekem azonban nem kedvesebbek.
Fenn a dombtetőn, a temetőnél
egy kicsiny templomot emeltek;
bezárva találtuk, ezért csak
előtte mondtuk el imánkat.
Szülőházamat már nem találtam,
helyén meghatottan csak álltam,
ott állt régen az iskola, mellette
tanító-lakás, ahol születtem.
Ott éltem boldog gyermekkorom,
azt lebontották, nincs már sehol,
még az utcát is elsöpörte
az idő könyörtelen szele,
az utca sincs már, ott a faluvége.
Búsan sétáltunk ismerőst keresve,
idős nőt láttam – ruhája fekete –
a zöld gyepen kecskét legeltetve.
Érdeklődtem ismerősök után,
majd később csodálkozva láttam:
ő volt valaha gyermekkoromban
kedves szomszédom-játszópajtásom
Lucza Erzsi.
Ő lakott mellettünk egy nagy házban:
a szép szőke-hajú falusi lány,
akiről azóta már írásaimban
gyakran megemlékeztem.
Valamikor együtt játszottunk
jártuk a mezőt és babáztunk,
messzire, a szomszéd faluba,
együtt jártam vele a templomba.
Rozi néni: kedves nagymamája
érdekes falusi meséket mondott,
pattogó tűz-lángjai mellett
ővele együtt hosszan hallgattuk.
Oly sok év elmúltán mind a ketten
hosszan néztük egymást önfeledten.
Aztán továbbsétáltunk a faluban
más ismerősöket nem találtam.
Lelki szemeim előtt sokszor
most is a régi kis falut látom:
ahol a házunk ablakán kinéztem,
csodálatos látványban volt részem:
ahonnan ábrándozva néztem
a kék eget, futó bárányfelhőket,
a távolban hosszan elnyúló,
egymás mögé bújó hegyeket,
és borús égen sötét fellegeket.
Házunkkal szemben egymás mögött,
hol a Mátra nyúlványai tornyosulnak,
kék-zöld árnyalatokban pompáznak.
Mindig odaszáll a gondolatom…
oda, hol megláttam a napvilágot,
hol kiskoromban oly boldogan éltem,
abba’ a házba’, ahol megszülettem,
s ahová most is, mindig visszavágyom.
21 hozzászólás
Kedves Kata!
Magam elé tudtam képzelni a szülőfaludat, olyan káprázatos képeket alkottál róla.
Aztán a háború, a menekülés, ami fekete hollóként kúszik be a képbe, s a honvágy, ami sohasem szűnik, a vágy a szülőföld után. Remek alkotás kedves Kata. Nagyon-nagyon tetszik, mélyen átéreztem fájdalmadat.
Szeretettel
Ida
Kedves vagy, Ida!
hogy olyan szépeket írsz, amit meg sem érdemlek. Valóban, prózában-versben magam is az elbeszélő stílus állt hozzám közel mindig. A kicsi falura szeretettel gondoltam, egész hosszú életemen át. Most is találkozgatunk időnként, legutóbb Salgótarjánba jöttek meghallgatni, amikor a költészet-nap előadójaként engem kértek föl. Olyan jó volt néhányukkal találkozni…
Köszönöm érdeklődésedet.
Szeretettel: Kata
Drága Kata!
Mestere vagy Te ennek a műfajnak.
Arany Jánossal biztosan barátok lettetek volna.
Szép, szomorú lélek-líra, megható, könnyeztető.
Drága Andrea!
Talán túlzás, hogy mestere lennék ennek a műfajnak, de szívesen lettem volna barátságban Arany Jánossal, mert egyike azoknak, akiknek a műveit nagyon szerettem.
Számtalan versét még ma is kívülről tudom.
Köszönöm kedves elismerő szavaidat.
Szeretettel: Kata
odavittél.
Drága Éva!
Öülök, hogy ismét benéztél. A verset nem mostanában, hanem két éve írtam.) Én mindig jelölöm a megjegyzésben, mikor kelt az anyagom.) Mostanában igazán nem jutnak eszembe még a szép emlékek sem. Ez a vers pedig egy nagyon szép időszakot idézett föl bennem, amikor írtam.
Köszönöm a szép szavakat.
Szeretettel: Kata
…Akkor biztosan Te is jól érezted magad ott. Ugyanis egy kedves kicsi falu.
Köszönöm, hogy olvastad.
Szeretettel: Kata
Drága Kata! ."s ahová most is, mindig visszavágyom.", – hiszen ott vagy! Kitártad szíved, gyönyörűen megírt elbeszélésedben. Büszke lehet az a falu, mely ilyen értékes embert nevelt. Én már nem is találok szavakat, csak gratulálni tudok e mesterműhöz. Szeretettel Éva
Drága Éva!
Gondolatban sokat vagyok ott. Szeretem azt a helyet, s nagyon kedves emberek lakják. Hiszen Te is ismersz onnan valakit. Ő fedezett fel engem az Interneten, mivel ismerős volt neki a vezetéknevem – Apukáról, e-mailen érdeklődött. Azóta sokszor találkoztam már velük.
Mindig nagyon kedvesen fogadtak.
Ez a versem is korábbi, akkor még alig írtam verseket.
Ezen a téren nem hosszú a múltam.
Köszönöm a látogatást.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Kellemes visszagondolni a szülőfalunkra. Örömmel olvastam a versed.
Szeretettel: Mária
Kedves Mária!
Örömmel fogadtam, hogy elolvastad a versem, mely életutam egy részét bemutatta.
Köszönöm érdeklődésed. Mindig szívesen látlak itt!
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Milyen különös, hogy éppen most kedden kirándultam Hollókőre, és jártam Kisbárkányban és Szécsényben is. Elbűvölt a szinte érintetlen természeti környezet, és a más napokon biztosan tiszta levegő. Sajnos éppen kedd volt, az engedélyezett tűzgyújtási nap, amikor egész Magyarország fuldoklik a füstben. Mindenütt égtek a máglyák, pedig még nem is hullik az avar, inkább a felszedett termények zöld részeivel rakták a füstöt okádó kupacokat… 🙁
A versed nagyon szép, Kisbárkány is nagyon hangulatos, persze már nem olyan, mint gyerekkorodban volt. Kicsit csalódás visszamenni a gyerekkorunk színhelyére, én is így jártam tavalyelőtt.
Judit
Kedves Judit!
Csodálkoztam, hogy verset is kinyitottál, általában a prózát szoktad keresni. Örülök, hogy itt jártál. Bizony, nagyon sokat változott az a kicsi falu is. De nem régen találkoztam falubéliekkel a költőknapi ünnepségen, Salgótarjánban. Viszont a falu már nem olyan, mint volt. Alig találni fiatalokat, városba költöztek munkát keresni… S a határ sem olyan, mint korábban, hogy minden parcella megművelve. Mikor legutóbb ott jártam, alig hittem, hogy a városból hozzák nekik a zacskós tejet, a kenyeret, s úgy is élnek ott, mint városban, modern, fölszerelt lakásokban. Annyira idegen számomra a mai helyzet, hogy a falusiak az ennivalót is a városból kapják. Bár az is igaz, hogy jól megszervezték az idősek számára, hogy postát, nyugdíjat, ennivalót rendelésre, házhoz hozzák nekik naponta. S autóbusz-közlekedés is van.
Köszönöm az érdeklődésedet.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Nagyon szép emlékeket kaptál, jó volt egy kicsit veled utaznom, bepillantást nyerni a gyermekkorodba. Csodásan kalauzoltál!
szeretettel-panka
Kedves Panka!
Vaóban, a gyrmekkoromra mindig szívesen gndolok vissza.
Közönöm, hogy nálam jártál.
Szeretettel: Kata
Elismerésre méltó kerek egész verses elbeszélés. Olvasás közben szinte ott jártam én is. Méltó megemlékezés a szülőföldről. Remek!
Kedves Tamás!
Kedves szavaidnak szívből örültem.
Köszönöm.
Szretettel: Kata
Kedves Kata!
A gyermekkorunkat sosem felejtjük el, sodorjon bárhová is a sors, még akkor sem, ha nem volt mindig felhőtlen. Szép versben örökítetted meg.
Szeretettel: Eszti
Kedves Eszti!
Köszönöm a látogatást és kedves szavaidat.
Igen, én mindig szeretettel emlékezem vissza gyermekkoromra – és arra a korra is!
Pedig akkor sem volt az élet fenékig tejföl!
Szeretettel: Kata
"Gyermekkorom szép emlékei
ma is életem legfőbb kincsei."
Nagyon szépen irtad e sorokat és szülőhelyed szép emlékeit! 🙂 Szeretettel gratulálok, örömmel nosztalgiáztam Veled: Klára
Köszönöm, Kedves Klára, hogy velem együtt nosztalgiáztál szülőfalumban barangolva. Mindig kedves emlékként gondolok vissza az ott töltött gyermekkoromra.
Szeretettel: Kata