Talán egyszer én is…..

Nem tudok én csak csöndesen sírni,
Nem tudok én szép verseket írni.
Azt írom le ami a szívemet nyomja,
Azt írom csak ami a lelkemet rontja.

Talán egyszer én is költő lehetek,
És írhatom hivatásból a szép verseket.
Oly könnyen fogom majd akkor a pennát,
Mint ahogy a költök a verseiket írják.

Addig én csak egy névtelen lány vagyok,
Akiről a jövő nem mond majd szózatot.
Akiről ódákat sehol nem zengenek.
Akit majd könnyedén elfelejtenek.

A testemet ha túl korán sír takárná el,
Akkor sem jönne felém senki sem.
Ha meghalok eltemetni is hallkan fognak.
Megsiratni meg senki sem fog majd.

Egy rózsa áll csak síromon, egymaga.
Egy asszony tette, megbánással oda.
Két kezével takará el orcáját,
Úgy siratja el a gyűlölt leányát.

A virág a bocsánatkérés jelképe,
S megbocsátást nyer szörnyű tettére.
Sírva jött az asszony, sírva ment el
A temető a léptei után, csendes lett.

A halál nyugszik minden sírhalmon,
Köd fátyola lebeg minden sírhanton.
Nagy betűkkel ez áll az ódon vaskapun
"Jézus nevében mind feltámadunk."