a nem mindennapi gondolataimat papírra vetném,
mások is egy kicsit elgondolkozhatnának róla
és végül is, is nem rozsdásodna be az elmém.
Azért néha akad még nálam is egy-két olyan sor is,
hogy örülnének annak, hogy valaki le merte írni,
mert nem vagyok magam, ki sok mindent meglát
csak sokan félnek, hogy ha leírják, ki fogják „nyírni”.
Az volt nálam is, hogy a mutató ujjam nagyon fájt
hónapokig fehér fáslival, vastagon be volt „kötve”,
némelyiknek a „kalapácsa” nagyon nagyot csapott
és napokig vagy hetekig, az ágyban feküdtem üvöltve.
Igazat mondva, örülök annak ha néha megdicsérnek
és annak is örülök, ha verseimre valamit írnak,
az sem volna olyan rossz, ha kicsit szeretnétek is
csak az a baj, hogy az írásaimban nem nagyon bíznak.
De ha valakit e sorokkal egy kicsit is megsértettem
és a nullák a verseim mellett majd idővel elvesznek,
a felépítő kritikát írjátok meg mindig, ha megérdemlem
és nem érzem majd magam többé egy számkivetettnek