A néma, nagy folyó meg én, a szótlan,
ma „összehallgatunk”, s a titkainkat
lehúzza majd a mély. A fűzfa ringat,
fölém hajol, a dallam oly valótlan.
Talán anyám nekem dalolta volna,
de nem kapott elég időt a dalra.
Sötét szemét ma szürke por takarja,
a kép falon fakul, s a pók befonja.
Meleg tavasz van. Itt, a fűz tövében
virág szöszöl, darázs donog kövéren,
s a sok levél a fénybe burkolózna.
De gép hasít a kék, törékeny égen.
Madárcsapat riadva száll a szélben,
s a nagy folyó fölött kering jajongva.
10 hozzászólás
Finom, áttűnő képekre felfűzött, remek szonett.
Gratulálok!
Kedves Imre!
Köszönöm szépen a hozzászólást.
Üdvözlettel: Kati
Ezt a képer, helyzetet és is sokszor átéltem a lehajló szomorúfűzfák alatt a Tiszaparton, de hála Istennek az akkor még nem áthasító gépekkel a fejünk felett…üdv Tóni…
Köszönöm a hozzászólást, sajnos, manapság gyakran hasítja gép az eget.
Üdv: Kati
Szépen ringató szonett, tetszik, ahogy a rímekkel játszottál kicsit átlépve a petrarcai szonett némileg merevebb képletét. A 11-esek ringása klasszikusokat idéz, a nyelvi megoldások, szóalkotás (donog) és az épphogy archaizáló, de mélyen költői szórend külön emeli bennem a versed. Nagy örömmel olvastalak.
aLéb
Köszönöm szépen kedves aLéb a hozzászólást. Örülök, hogy tetszett a vers.
Kati
Kedves Kati!
Szívbemarkolóan szép szonettet írtál. Tavasz és a halál, tavasz és a háború – olyan nagyon nem férnének meg egymás mellett. És mégis… Gratulálok!
Szeretettel: Klári
Kedves Klári!
Sajnos, ilyen ellentmondásos korban élünk. Köszönöm, hogy el olvastad.
Szeretettel: Kati
Nagyon szép sorok. Igényes, jót átgondolt, megkomponált mű.
Tetszéssel olvastam.
Szeretettel: Rita
Kedves Rita!
Köszönöm, hogy itt jártál, örülök, hogy tetszett a vers.
Szeretettel: Kati