Aranyszínű, langyos,
puha tenyerével
simítja arcomat
tavaszi napsugár…
Anyámnak mosolya,
keze érintése,
rég elmúlt kikelet
emléke él immár.
Belebódulok és
remény özönökkel
botladozom merre
a gyengédsége vár…
Táncoló fényére
meleg öleléssel,
gondolatom múltba
már megpihenni jár.
10 hozzászólás
Bizony a múltba járunk… de a napsugár itt marad. 🙂
Szépek a soraid, olyan melegség van bennük, ami érezhető. 🙂
pipacs
Köszönöm kedves Pipacs!
Szeretettel, Judit
Simogató a napsugarad, kedves Judit. És valóban, egy kósza fénynek rendkívüli ereje van, képes iszonyú mélységekről emlékeket fakasztani.
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
A szép emlékek mindig meghatározóak életünkben…Köszönöm!
Szeretettel, Judit
Szépen emlékezel anyukádra kedves Judit. (nekem nincsenek szép emlékeim az anyémről) de mindig szívesen olvasok ilyen verset, mert akkor érzem rajta milyen is lehetett volna. És jó ez így. Bocsi de ideírtam.
szeretettel-panka
Kedves Panka!
Tudom és nagyon-nagyon sajnálom!
Köszönöm, hogy itt jártál!
Szeretettel, Judit
Kedves Judit!
Szép versedből szeretet árad, s nagyon szép emléket állítottál Édesanyádnak. Így van ez, ha elmennek, kiket szerettünk, mindig fájó emlékek maradnak számunkra.
A hasonlat, hogy "puha tenyerével simítja arcomat tavaszi napsugár…" – de az egész, nekem meghatóan szépnek tűnt.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Mert hiába távozik életünkből egy anya, mindig és mindenben megtaláljuk jelenlétét…
Köszönöm, Judit
Kedves Judit!
Nagyon kedves vers, az édesanya pótolhatatlan és valóban mindenhol, mindenben őt látjuk. Szerencsés az az ember, akit annyira szeret az édesanyja, hogy így érezhet iránta. Nem mindenkinek adatik meg sajnos. Gratulálok, üdvözlettel: Szilvi
Kedves Szilvi, szívből köszönöm!
Szeretettel, Jutka