Tavaszom fénye

Ablakomból nézem sötétet fest az ég,
tudod így soha senkit nem szerettem még,
alszik a város, magányom a végtelen,
fátyolként hull fejemre gyötört életem,

messzire kerültek régen a szép szavak,
csendes minden, az emberek még alszanak,
az elhagyott fák között csak a szél zenél,
egyedül maradtam, már régen elmentél,

most a fákról a sárga levél sem pereg,
halvány fényben csak ijesztő kísértetek,
az idő tűnő pillanatként tovaszáll,
még újra látlak, ha fénylik a napsugár,

s midőn újra hallom hangod, a szép szavak
madárdallal ébresztik, kik még alszanak,
a fákon bimbó nyílik, kiderül az ég,
tudom még visszatérsz, tudom már réges-rég.