Tavaszra várva
Vigan kiált felém a tavaszi szél
Zsendülve bújnak füvek, binbódzó falavelek,
E jelenettől is most szomórkás leszek.
Csontomig üzennek, haldokló ereimben
A tavaszias illatú vígkedélyek,
Lassan fagyossá váló életemben.
Néhányan csak csipegetjük az élet javait.
Valahonnat rámtekinti valaki a szemeit.
Mikor már azt hiszed nyeregben vagy,
Igen, nyeregben! Csak a ló nincs alattad.
Jaj lebeg velem e ronda fájdalom
Mélybe taszítja minden holnapom
Elenyésző már ami reményt ád.
6 hozzászólás
Tavaszól álmodunk sokan, mert hossú és unalmas a tél. A vers is azt üzni nekem. Ráadásul
valóban rossz érzés lehet olyan nyeregben, ha a ló nincs a helyén.
Érdekes a versed. Egy hibát talán kijavíthatnál benne: "Valahonnat" szóban, a t betűt n-re!
Üdvözlettel.
Ha elenyésző is, de azért van, ami reményt ad. És addig megéri.
Szeretettel: Rozália
Nagyon jó a versed,nekem tetszik,csak igy tovább,és mindig kell a remény.
Mindannyiatoknak köszönöm a hozzászólásaitokat!
Szép a vers, talán meghozza végre a tavaszt is. A remény hal meg utoljára. Köszönettel: István
Köszönöm kedves szavaid