Egy személytelen térben mit ér a személy?
Őszinte mondatra itt nincs túl sok esély.
Felragyog a nevünk egy "tesz-vesz" oldalon,
s ha lekerülünk róla, merő borzalom!
Rám akadtál, édes, a kliensed vagyok,
bár titkolnám, de fogam szüntelen vacog:
beváltam- e egynek, vagy végeztünk mára,
s ideális lettem a szemétkosárba?
Rángasd meg a hajam, ha arról álmodozom,
irreális képzet, hogy egyre távolodom!
Értesíts időben, hogy csak alkatrész vagyok,
mikor tervezni merek, s a vágyaim nagyok!
11 hozzászólás
Szia Tamás!
Érdekes egy vers. Ha nő lennél ezzel a sorral aratnál " Rám akadtál, édes, a kliensed vagyok,"
Izgalmas vers. Van benne szenvedély ez tetszik a rímek is jók. Olyan nekem való vers ez.
Üdv: Ági
Valóban, olyan világot élünk, hogy elszemélytelenedünk. Az is lehet, hogy már nevünk sem lesz, csak egy számot kapunk. Valahol elveszik az ember, az érzelmek… Nagyon jó a versed Tamás, nagggyon jóóó!!!
Üdv. Ida
Elgondolkodtató a versed, több okból is. A személytelen tér volna a virtuális közeg?
mindenki tapasztalja mit is jelent valójában. De azért nem mondanám hogy mindenki mindenkivel személytelen volna és hazug. Gondolom én.
szeretettel-panka
Versed jó gondolatokat tartalmez, más vonatkozásban is megállja helyét, azonban – főleg a befejező része nem tartalmaz reményt , inkáb nagyon is pesszimista. Ennek ellenére – mivel ezt a téma így kívánja – alkotásod – gondolatban – max-pontos!
Szeretettel: Kata
Kedves Ági!
Az általad idézett verssor csak pejoratív vagy ironikus értelemben hangozhat el akár férfi, akár nő szájából. Bár igazad lehet, ilyen világot élünk.
Köszönöm szavaid.
Üdv.:Tamás
Kedves Ida!
Sok esetben már most sincs nevünk, csak valamilyen azonosítunk, az elszemélytelenedés a világ több színterén tapasztalható. A legszomorúbb, mikor már a magánéletünkben is ez a jellemző.
Én ezt nem tartom túl jó versnek, de örülök pozitív véleményednek.
Köszönöm.
Üdv.:Tamás
Kedves Panka!
Én sem állítom ezt, rengeteg pozitív emberi kapcsolat létezik. És bárki szert tehet rá, ha igényli. Nem akarok általánosítani, felszínesség virtuális és személyes közegben egyaránt lehet, a versben csak szemléltetni szeretnék.
Köszönöm neked is.
Üdv.:Tamás
Kedves Ida!
Sok esetben már most sincs nevünk, csak valamilyen azonosítónk. Az igazi probléma ott kezdődik, ha már a magánéletre is az üresség és az elszemélytelenedés a jellemző. Én ezt nem tartom túl jó versnek, de örülök pozitív véleményednek.
Köszönöm.
Üdv.:Tamás
Kedves Kata!
Reményről szerintem csak akkor beszélhetünk, ha a felekben pozitív szándék és erős akarat van a javulásra. Ennek hiányában csak a pesszimizmus marad.
Nagyon köszönöm a hozzászólásod, sokat jelent a véleményed.
Üdv.:Tamás
Kedves Tamás!
Valóban összefügg a vers az Áru c. költeményeddel, felfogható akár a folytatásának is. Egy személytelen világban mindenki árucikké válik. Nyújtunk egy bizonyos szolgáltatást. Tök mindegy, hogy közszolga vagy vagy konzumhölgy. Mindenki szolgáltat és ki vagyunk téve egy vagy több ember kényének-kedvének. A vers azt sugallja: sose tervezz! Ez a világ nem a tervekről szól, nem lehet tervezni, mert minden nappal megváltozik a világunk. De mégis szükség van a tervekre! Mert ha az ember nem tervez, és nincsenek elérhető álmai, akkor az az ember olyan, mintha nem is létezne, összefolyik azzal a világgal, ami körülveszi, ami magába szippantja és lélektelenné, érzéketlenné válik.
Nekem befejezetlennek tűnik ez a költeményed, azt hiszem valamilyen döntést várnék a végére. Jót vagy rosszat, egy tanulságot, így lenne számomra lezárt. Talán egyszer majd folytatod ezt a gondolatmenetet. Üdvözlettel: Szilvi
Kedves Szilvi!
Életszerű. igaz és tapasztalatról árulkodó szavaidat nem tudom megcáfolni, viszont egy dologgal nem értek egyet. Ez a vers korántsem azt sugallja: sose tervezz! Csak bizonyos élethelyzetekben és emberek társaságában az észszerű tervek halálra vannak ítélve. Hála Istennek mindenben vannak kivételek.
Jól látod, valóban az "Áru" gondolatvilágát akartam folytatni.
Eredetileg hosszabbra terveztem, de rájöttem, hogy csak ismételném önmagam. Itt minden sarkított, talán egy kissé hatásvadász is. Én nem érzem befejezetlennek, a végső szót pedig sok esetben csak az élet mondhatja ki.
Köszönöm szépen gondos ás részletes értékelésed.
Üdv.:Tamás