Ó látom én is, rajtad van a bélyeg,
s hogy a halálé vagy Istené majd
kiderül, mivé válik élted alatt,
merre zavar, merre űz a Sors téged.
Fohászom hozzád szálljon csillagomhoz,
más csillagokhoz is költők dalolnak,
s hogy lesz-e reggel és miféle holnap
dereng lelkedből a csillagutakon,
hisz már jóval éj előtt napnyugaton
is felsejlik minden ami várható,
s a Csend mi egyedül örökkévaló…
Vártam a Csendben, én vártalak nagyon
ám hiányoztál és nem volt oltalom
de mit tehetnék a lelkemmel, hagyom…
4 hozzászólás
Nagyon szép fohász! Gyönyörű vers! Gratulálok!
"Vártam a Csendben, én vártalak nagyon
ám hiányoztál és nem volt oltalom"
Szia András!
Emelem kalapom azok előtt, akik még szonettekkel próbálkoznak – nem tudom ez milyen, nem petrarcai azt hiszem – mert a legkötöttebb versformának tartom, a legnehezebb szótagokkal, rímképletekkel, rádásul nagyon behatárolja a szókincset is. Látni, hogy sokat csiszoltad, amivel sikerült átadnod a szonettek csipkeszerű, fátyolos hangulatát. Számomra igazán a tercinákban derült ki igazán mit is tudsz, mire is vagy képes, azok nagyon eredetien, már-már éterien szóltak, de azt hiszem, oda is kell tartogatni a puskaport. 🙂
grat grey
Kedves András!
Ismét jöttél szép Petrarca-i ölelkező rímképlettel készült szonettel. Csak azt nem értem, miért sorolod mindig máshová, hiszen van külön helye a szonetteknek is, mert a szótagok száma sem lépi át a határt.
Szeretettel olvastam, nekem nagyon tetszett. Tudod, hogy én csillagokat elhagytam, amikor azt leszavazták. De azért fekete színben elküldöm:*****
Üdvözlettel:
Kedves ElizabethSuzanne, Kedves Gergely,
Kedves Kata köszönöm, hogy itt jártatok!