Botorkálsz, a műanyag a bokádba vág,
Úgy érzed, nem is láb az, min állsz.
Lépnél, de a talaj kicsúszik alólad,
Hiába, nehéz az élet egy kezdő nebulónak.
Nincs segítség, távolról néz,
Néha gonoszan rád nevet, látja hogy félsz.
Elzuhansz a jégen, aggódva jön feléd,
De nem tud megállni, lerántja őt is a jég.
Most rajtad a sor, jót nevess,
Hisz kesztyű nélkül zuhant a kedves,
Hiába profi, otthagyod simán,
Főleg a fél óra gyakorlás után.
Egy héttel később arcodba vág a szél,
Úgy érzed szabad vagy, nincs kötelék
Mi megfog, a penge felszabadít,
Korcsolyád a világtól is elszakít.
Kerülöd az embereket, midőn körbe-körbe mész,
Élvezed a hideget, mi majd felemészt.
Kimelegedve zuhansz le egy padra azzal, akit szeretsz
Midőn kesztyűdben forralt bort melengetsz.
Téli esték, halk zene szól,
Siklasz a jégen, vele, néha táncolsz
Repít a szerelem, mivel érte égsz,
S a korcsolya, mi alatt siklik a jég.
1 hozzászólás
Jó volt olvasni a versed, ebben az Afrikai melegben.Nagyon szép képeket vetítettél elém:Szeretettel:Nagy Krisztina