Nem köszönt a tél, csak némán
elterült a kert alvó fái közt.
Mint vendég, ki zavarni nem
akar, hangtalan-szépen beszökött.
Csak a hajnal látta jöttét,
ruháját a derengés szőtte át.
S ahogy a reggel ráköszönt,
fénybe csókolta hófehér haját.
2005. november 21.
10 hozzászólás
Szinte látom az ágon a zúzmarát
Látom a reggeli napfény sugarát!
Előbb csak azt írtam, hogy szép,
De rövidnek találta a gép!
🙂 Köszönöm 🙂
Huh, beleremegtem, annyira fázom! 🙂
Itt vannak előttem a jeges patakok, a zuzmarás fűszálak, és az orgonasípként lelógó jégcsapok a fákon.
Szép lett.
Köszönöm, Mishu 🙂
Mondd az Neked valamit, hogy a hideg rázott, ahogy elolvastam? Csodálatosan írsz le gyönyörű gondolatokat.
Köszönöm, örülök, hogy így gondolod! 🙂
Gyönyörű lett,csodálatos képek,csodálatos hasonlatok, élmény volt olvasni!
Köszönöm, kedves Hayal 🙂
Kedves Netelka versed gyönyörű. Gratulálok.:-)
Nagyon köszönöm 🙂