Pezsgő nyár után
Rőt ősz szedi a lábát,
Krizantém búsul.
Könny csorog a sírhalmon,
Tengernyi a fájdalom.
Kuvik ül csendben,
Bánat van a szívében,
Emészti a gyász.
Emlékszik rendületlen,
Kettéhasadt a sebe.
Szívében fájás
Sírverset ír sírhalmon,
Csöndben könnyezik.
Ajkán szállnak sóhajok,
Gyötrődő lelke sajog.
Könnyes pillákkal
Gyertyát lobbant a hanton,
Búcsúzik szótlan.
Fájdalmát ma nem rejti,
Lélekre emlékezik.
4 hozzászólás
“Fájdalmát ma nem rejti,
Lélekre emlékezik.”
Megható, szép sorok. Az eltávozott szeretteink soha se feledjük, de ilyenkor fokozódik is az emlékezés. Megtelnek a temetők virágokkal, égnek a mécsesek és ez az egész csupán nekünk kell, hiszen ők már nem e világban élnek. Van, ki csak ilyenkor megy a temetőbe, van, aki csupán otthon gyújt meg egy szál gyertyát, ki-ki a lehetőségei szerint emlékezik azokra, akik egykor szerették és akiket egykor szeretett.
Szeretettel: Rita 🙂
Kedves Zsuzsa!
Nagyon szépen fejezted ki milyen
érzések születnek mikor szívünket:
“Emészti a gyász.”
A legjobbakat.sailor
Legyen szép napod!
Kedves sailor!
Köszönöm szépen kedves szavaid!
Szép estét kívánok:
Zsuzsa
Kedves Rita!
Igen, valóban így van.
Köszönöm kedves szavaid.
Szép estét kívánok:
Zsuzsa