Tengerparton

Ha elmondhatnám, amit gondolok,
fognám tollam, volna rá ezer ok,
tudom, a puszta szó néha kevés,
érjen öröm, bánat vagy szenvedés,
mert amit érzek, kimondhatatlan,
föld mélyén őrzi vérvörös katlan.
Olykor elég egy meghitt tekintet,
hogy a szív rejtett titkát megértsed,
van út, mi a másikhoz elvezet,
indulj el bátran, mert ez a szeretet.

Ideje eltenni emlékkönyvem,
visszaemlékezni nem megy könnyen,
hol lehet, ki e sorokat írta,
él még vajon, vagy elszállt a sírba?
Boldog lehet, vannak még vágyai,
vagy megtörték viszontagságai?
Nézem a hullámzó, kékes tengert,
megérteni vélem magát az Embert,
mellettem ballag mindig hű ebem,
nyolcat kongatnak, haza kell mennem.