Tér – iszony

Egy keskeny, árnyas út
a tágas térbe fut,
hol semmi sincs,
csak kockakő,
meg kőszobor,
meg tátott szájú vízköpő.
Nincs egy ház, se kirakat,
se félárnyékos lóca, pad,
se félhomályos kapualj,
nincsen fa, és nincsen gally.
Mint ritka, fényes bogarat,
gombostűre tűz a nap-
sugár.
Remeg a láb, a kar, a váll,
s mint kisgyerek,
fogódzna már
korlátba, kézbe, bármibe,
mert forog a kőszobor feje,
víznyelő lett a vízköpő,
a pad helyén a kockakő…
De menni kell! Megint
egy szűk, kis, árnyas utca,
kézközelben a házfalak.
A sarkon ismerős alak
áll, és int felém.
‘Már vártalak.’