Rügyfakadás
Száguldó, nagy harci éneket
illene harsogni most,
megfújni friss tüdővel érces hangú
tavasz-trombitákat.
De nálunk béke leng be rétet, harmatost,
s csak csendesen ölelni tudom a kis, fehér harangú,
lázban kifeslő kerti fákat…
Csak hallgatni lehet ilyenkor,
földdel összenőve,
mezők felett és hegyek alján,
s tartani a lelkem karján
a napnak, a szélnek:
márciust,
szerelmes, szép gyermekét az évnek.
Csak állni és hallgatni tud most
mélyen az ember,
felhők fehér gyapját simogatni,
dolgos izmoknak kenyeret köszönve könnyel,
mert leszámolt már minden bús közönnyel,
ki a fák pörsenéses hegyéből
új életünk hajnalát látja pirosan kibújni,
s a szíve táját a hűvös széllel
szeretné fújni,
mert oly forró az és repdeső,
csintalan is már,
mint égi azúrban elvesző,
illanó kismadár…
Kitárult íme, itt van minden:
a mi vetésünk, rügy, zsíros pórusok, táguló kövünk:
giliszták nyirkos vonalán humusz porhanyul,
s traktorok új énekétől zeng áldott rögünk.
Korbácsnak, robotnak, úrnak alkonyul,
s méz buggyan a fák vörhenyes kérge alul…
Orrom tágul: nem ül már sehol penész,
sok ízes és merész
illat párolog puhán
igaz március idusán…
Tavasz morajlik,
folyók kavargó árja zajlik.
Új, harmatos pázsit öle csábít,
híznak a zöldek.
Égre kunkorog kéményünk füstje,
loccsan és csilingel napsugár ezüstje:
tanyák lubickolnak benne és földek..
Holnap már gólyát intek meg kalappal,
s kiülök pirosan egy zengő, hintás ágra,
hogy ráköszöntsek a szívemmel meg a tavasszal
a feltáruló dolgos, új világra.
ThurzóLajos: 1915 – 1950
Knospenaufbruch
Einen rasenden, grösseren Kampfsong
sollte man jetzt posaunen,
mit frischen Lungen in ein Erz klingenden
Frühlings Trompete blasen.
Doch bei uns Frieden liegt über die taunasse Wiese,
nur leise kann ich die kleine Weisse, glockenförmig blühende,
fiebrige Gartenbäume, umarmen.
Zu der Zeit kann man mit der Erde
verwachsen, zuhören,
über Feldern, ‘d am Fusse der Berge,
und halte es am Arm meiner Seele
zur Sonne und zum Wind:
der März,
das liebevollste, schönste Jahreskind.
Jetzt kann man nur stehen ‘d tief drinnen
zuhören, der Mensch,
streichelt die weiße Wolkenwolle,
den Muskeln mit Tränen danken fürs Brot,
weil er die schlimme Gleichgültigkeit schon verarbeitet hat,
der, aus den blühenden Baumspitzen sieht
die Morgenröte des neuen Lebens rot auftauchen,
d die Landschaft des Herzens mit kühlen Wind
blasen wollte,
weil es so heiß und flatterig ist,
schon mutwillig frech,
als verschwindende im Azurblau,
flüchtender kleiner Vogel.
Alles ist aufgegangen, alles ist hier:
Unsere Aussaat, Knospen, fettige Poren, quellende Steine:
Humusstaub auf den feuchten Linien der Regenwürmer,
mit dem Lied der Traktoren tönt die frische Scholle.
Es ist Zwielicht für Peitsche, Roboter und dem Herrn
‘d Honig tropft unter der rötlichen Rinde der Bäume …
Meine Nase dehnt sich: Nirgendwo Schimmel, kein Schimmelgeruch,
sehr viel Gewürz in Luft
schnell verdunstet der Duft,
in Märzligenanbruch.
Der Frühling rollt,
der wirbelnde Strom von Flüssen grollt.
Der Schoss, der taufrische Rasen lockt,
und der Grünkram wächst.
Der Rauch aus Schornstein kräuselt sich ins Himmeln,
das Silber der Sonnenstrahlen schwappen, ‘d bimmeln:
Bauernhöfe und Felder plätschern fest.
Morgen werde ich einen Storch mit Hut grüssen,
‘d ich sitze rot auf einem klingenden, schwankenden Ast,
den Frühling werde mit meinem Herzen begrüssen,
in die emsig entstehende Welt, ohne Angst.
Fordította: Mucsi Antal-Tóni
2 hozzászólás
Kedves Tóni,
csodás tavaszi verset hoztál, nem ismertem, a szerzőt sem.
Úgy látom, rövid élet jutott neki, de maradandó nyomot hagyott maga után. Ilyenkor mindig elgondokodom, hogy még milyen sok lehetőség állt volna előtte a költészetben.
Köszönöm, hogy olvashattam! 🙂
Szeretettel: Kankalin
Igen,Thurzó Lajos, egy tipikus költő sors. Noha az iskolában jó tanuló, mégis ott kell hagynia az iskolapadot, hogy munkájával pótolja apja korai halála után a kiesett kenyérkereső helyét. Betegsége még abban is akadályozza, hogy szakmát tanuljon: köszörűshöz áll be inasnak, de nem tanulhatja ki a mesterséget, ezután kifutó, majd rőfösinas, végül apja és nagyapja mesterségénél köt ki, szabóinas lesz, de ekkor már megszületnek első versei. Korai félárvasága, s mostoha sorsa megakadályozta iskolai továbbművelődésében, de ő szorgalmasan képezi magát, Ő ezt írta saját magáról 1941-ben: “?A mámoros ünnepnapokat a hétköznapok váltották fel és a magyarságnak egy bizonyos rétege megkezdte a hajszát a biztos anyagi jövőt jelentő hivatalok után. Valahogy én is bejutottam a városhoz, ahol még a mai napig is dolgozom csekély havi 80.- pengőért, mint ideiglenes kisegítő munkaerő. Hogy a jövőben mi lesz velem és feleségemmel, nem tudom. Máról holnapra tengődünk a csekély fizetésemből. Állásom bizonytalan.?? üdv Tóni….