Ünnepel a Magyar lélek,
Fő hajtva költő istenének,
Okos szavait szívünkbe vésve,
Lett lelkünk legtisztább éke,
Kis hazánk örök dicsősége,
Él, ő nem halhat meg soha,
Verseinek szívünk az otthona,
Melyeket ráhagyott utódaira,
A múzsa áldását ránk osztva,
Áradó fényét, széjjel szórva,
Rászőve mélyen álmainkra,
Lelkünk zamatos tápláléka.
1 hozzászólás
Kedves Kata!
Szépen méltattad a szerencsétlen életű költőnket. Bizony maradhatatlanok a sorai, melyeket nem szabad soha sem feledni.
Szeretettel: Rita