Titkolt Jelek

Elfáradtam…

Tudom, elég hamar.

Fagyos csenddel vettem körül magam.
Ezen már nem tör át senki!

Ha akarna egyáltalán valaki…

A Jelek…
Rosszat sejtetnek.
Nem tudom higgyek-e nekik,
s ha hiszek, vajon megéri-e?

Két univerzum csatázik bennem,
miközben önnön kétségbeesésem sarába süppedve élek,
álarcba bújtatott szavak bűvkörében.

Ülök a tömegben, beszélnek hozzám,
de erődként védelmező falam csak szófoszlányokat enged hallani.

Erőtlen sóhaj hagyja el ilyenkor számat,
s a rám kényszerített, negédes mosoly grimasszá fagy fakó arcomon.

Sírni akarok, megfulladni sós könnyeim tengerében,
hogy ne bántson többé a világ,
s hogy mi se zavarjuk tovább egymást… De nem megy.

Nem sírok, hogy megfeleljek. A világnak.

S Nektek.

Örüljetek.

A Jelek egyszer úgyis megölnek.