van valami felsejlő, meg nem érthető
helyen
egy titkos utam nekem
türkiz-ég alatt, zöld mezőn
tárja
elém kincseim álmomat járva
lám ott játszik, valami rejtelmes
dorombon
egy várkastély a dombon
útravalóul, egy szerpentin
kavics-ágya
mosolyog vigyázva
lábánál, csendesen
pihen
egy erdő szívem ereiben
fent nyár, lent hallgatag
vadon
alvad olvatagon
én legmélyén, társamul szegődő
lombok
férjeként patak köveivé omlok
és szétszórtan , ez a roppant
mély én
vándorol lelkem kozmikus éjén
Örökké.
Titkos út
By rawelli
3 hozzászólás
Van valami érdekes a versedben, elvontnak tűnik, de van benne valami megnyerő.
Ági
Köszönöm a visszajelzést 🙂
Kedves Rawelli, erdekes iras. Többször elolvastam, probaltam követni tikos utadat. Nagyon szep kepeket irsz, neha azt erzem elöször elindulsz a valosagban (türkiz-eg alatt). aztan az emberi testbe mesz at (egy erdö szivem ereiben) majd eljutsz a lelekig, ahol a "mely en" barangol.
Az utolso ket sor egy ellentmondas, amit nem tudom igy akartal-e:
"vándorol lelkem kozmikus éjén
Örökké." – az ej veges…par ora. Örökke ej-ben lenni lehetetlen. Ha azt irod "kozmikus egén", akkor ott az örökkevalosag lehetseges. Csak egy ötlet. Ha direkt igy irtad, akkor egy furcsa ellentmondas alakul ki az emberben.
Jo volt olvasni es elmerülni az irasodban,
H.