Ezüst holdsugár világítja meg az eget,
és átöleli sok körjátékot játszó csillag.
Ahogy sóvárgó szememmel pásztázom őket,
megpillantom a Göncöl-szekeret kíváncsian.
Milyen titokzatos, bölcs ez az Univerzum,
s mily parányiak, apró porszemek vagyunk benne!
Ég is nekünk ragyog, mi számunkra az ópium,
most némán elgondolkodom: Mennyi titkot rejthet!
Ágyamban, párnámon fekve azon tűnődöm,
a Földön kívül vajon van-e valahol élet?
Gondolj bele, ha mi élünk, e szép, kék bolygón,
akkor mért ne lehetne e világegyetemben?
2 hozzászólás
A vanból következtet a még inkább vanra.A kisebb létből a nagyobb létre, annak kelljére.A porszemek az univerzumban talán túl közismert hasonlat.
Nem tudom, van-e benne a szerző szándéka szerint az ágynak, párnának szerepe, én úgy érzem , van.Az ember által teremtett valóság, az ember egy bizonyos képességének kibontakozása-mégsem ez az emberlét lényege.Hanem pl. feltenni a vers végső kérdését. És megfelelni rá és …
Kedves Zsuzsa!
Ezen én is sokat gondolkodom, ha mi vagyunk, miért ne lehetne máshol valami másfajta, de mégis élet?
Olyan mint a földön biztos nincs, mert azok ilyet nem tudnak írni. Így nem tudják megfogalmazni a vágyódást arra, hogy ne legyek egyedül.
Az előttem szóló "alkotó" helytelen írásával ne foglalkozz, mert nála "ez a helyesírás", és nem hajlandó rajta változtatni, mert aki ezt nem követi az beáll a sok …… közé.
Örömmel olvastam a versed, üdvözlettel: János