tizedik

– én csak a felhőt karcolom –
minden arcomon ablakok
estbe sárgult tekintetek
a korlátok mindig hidegek
és a szeles árkádok között
eltévedt egy távoli álom
– belémköltözött – azóta várom
az ingerek küszöbén túlról
(onnan ahol már a lift se jár)
a csöveken akár jön-e üzenet
figyelek hogy e térképszín táj
alattam hoz-e új fényeket
ám itt minden mozdulatlan
de a falakban rozsdál a szög
már csak az ajtóknak köszönök
az árnyakat észre se veszem
hogy kaparásznak a reteszen
csak a kulcslyuknyi szemek elől
nincs hova mennem – elveszetten
egy liftben a stációkat járom
talán egyszer legenda leszek
ha bejárom a tíz emeletet:
a világot – csak pár lépcsõ
és hátamra szárnyat szõ a szél
majd mesél az esti híradó
és az olvadó csendben
elcseppen egy emlék
„itt lakott nemrég a tizediken”

(2004)