Tudd!

Elhívott a remény szeretni Téged,
az a féltett, s óvott remény, miben
hogy hittél, mikor virradat kélt
rejteked mélyén ott, hol szíved
lakik, mélyein az örök zsongásnak.
Mert életül lettél annak, aki
szeretett Téged, s elhívott élni e
földre, ki benned lelt örömet, s
eljövendőt teveled remélt
a végtelen éveken. Hiszen
végtelen e világ, miben rejlenek
az évek ott fönn, a csillagvilágok
örök magasán, hol rejlenek titkai
a mindeneknek! De tudd, az
Istennek te vagy a mindene, mert
te lettél képmása e földön, hogy
hordd reményül a szeretet ruháját,
mit rád adott, s tebenned felnevelt!
Légy az, aki lenned kell e földön, mi
nem egy szerep, hanem léted
valósága, mit hordozz ünnepül
magadon s magadban! Mert
tükörképül lettél, s reményül
a végtelen éveken, hogy úgy és
annyit élj mint az Isten, s légy oly
boldog mint Ő!