Ki az, ki mögötte bújt meg csendesen
Egy „másik” világ árnyékot írt köré
És én félek, hogy majd szembe néz velem
Csak áll ott némán, sunyin és kajánul
A tükör foncsorral bevont oldalán
Néha az arca torz vigyorba rándul
Amikor rajtakap egy-egy új hibán
Tudom, azt várja, hogy egyszer eltörik
A fényes tükör és darabokra hull
Félek, hogy akkor majd belém költözik
És Én Ő leszek… Másíthatatlanul…
7 hozzászólás
Ez jól sikerült.
Te, Ő IS leszel azzal, ha meglátod a tükör mögött. Szerintem életünk értelme, hogy megismerjük azt az arcunkat, akit a mindennapi borotválkozáskor nem látunk. Ha az árnyékunkat kiemeljük a fényre, elérjük a harmóniát. Igaz, akkor hogyan születnek ilyen szép versek a szorongató félelemről.
Remek vers…
Utolsó két sora gyönyörű lett, elgondolkodtató az egész.
Nagyon szép! 🙂
Kedves Braunel!
Ez remekre sikerült vers.Lírai, elgondolkoztató, olyan amilyet kedvelek. Gratulálok.
Üdvözlettel:SzJ
Ez bizony jól sikerült!
Gratulálok Braunel
Szeretettel: Delory