Tükörképed, a fali ócska
foncsor-foltos
tükörben
kíméletlen való.
Retinádon keresztül,
a puha agy védett zugába
tolakodó.
Ha nem akarod is
látnod kell
magad mögött magad,
fogatlan szájadat,
ahogy mosolyog,
a tükör peremén kapaszkodó
kéz görbült,
egy másik világ
földjétől ragad.
Téboly tenger mossa
gondolat partjaidat.
2 hozzászólás
Kedves Boszika!
Elgondolkodtató és félelmetes a versed. Egyszerre szól az elmúlásról és arról a bizonyos más világról. Nekem az utolsó két sor nélkül valahogy jobban tetszene, szerintem úgy is egy kerek egészet képez. Gratulálok! Üdvözlettel: Szilvi
Köszönöm, megfontolom Szilvi! 🙂
szeretettel