Túl

I.
Túl, túl, mindenen túl,
Túl a világon, hol háború dúl.
Át, át, mindenen át,
Át a határon, hol mindened lát.
El, el, mindentől el,
El az örvénytől, mi mindent elnyel.
Föl, föl, egészen föl,
Föl a világból, hol mindenki öl.
Szét, szét, repüljek szét,
Ahogy a Mindenség szóródik szét.
Szállj, szállj, szabadon szállj,
Szállj a magasba, hol semmi sem fáj.
Jöjj, jöjj, gyere és jöjj,
Jöjj a békébe, s többé ne ölj.
Térj, térj, hozzám megtérj,
Hol csend és fény ragyog, s nem örök éj.
Túl, túl, mindenen túl,
Túl a létezésen, hol fájdalom dúl.
Mindenen túl.

II.
Túl az örömön, s túl a bánaton,
Hol nem kísért már vágy vagy fájdalom.
Túl a halálon, s túl az életen,
Hol nem tart már markában a félelem.
Túl a kínokon, túl az örvényen,
A Nyugalom színhelyén, isteni törvényben.
Túl a vágyakon, túl az örömön,
Megpihenve a végtelen örökön.
Túl akaráson, túl kínlódáson,
Túl szenvedélyen, túl csalódáson.
Túl cselekvésen, túl mozdulaton,
Hol nem vár más, csak örök nyugalom.
Megpihenni itt, egy biztos ideig,
Nem kérdezni sóváran: még meddig?
Addig, ameddig, megbékélve.
Míg a lét pezsgése nem szólít új életre.
Nem feladva, csak megbékélve,
Hogy élve emlékezhess a békességre.
Túl, túl, mindenen túl,
És mégis benne, hol az élet fordul.