Lomhán meglapul a fák között az este,
távoli lámpák riadt fénnyel közelednek.
Könnyem hull, karom görcsbe rándul.
Itt ülök az erkélyen, a múltnak háttal,
ezrével képek, pokolian szépek jönnek
mögöttem, érzem mennyire egyedül
hagyott, aki mindezt bennem felidézte.
Az Esthajnalcsillag ma túl korán kigyúl.
Lombok között furcsa őszi folt, dereng
a Hold sápadt magánya, az esti szürkület.
10 hozzászólás
Drága Ica!
"Itt ülök az erkélyen, a múltnak háttal…" – és csak jönnek-jönnek az emlékek.
Tele van a múltunk emlékekkel, s egy ilyen langyos esti szürkület arra hivatott, hogy felidézze ezeket. Gyönyörű vers.
Gratulálok szeretettel,
Ida
Ilyenek az emlékek drága Ida, néha van, hogynagyon tud fájni.
Örülök, hogy tetszett a versem.
Szeretettel
Ica
Kedves Ica!
Fájdalmasan szép ez a vers. Nagyon tud fájni, ha az ember magára marad az emlékeivel.
Szeretettel: Kati
Ez így van kedves Kati.
Köszönöm, hogy itt jártál.
Szeretettel láttalak
Ica
Kedves Ica! Hihetetlen szépen írtad le ezt az érzést! Nagy szeretettel olvastam: én
Köszönöm kedves Laci, hogy olvasod a verseimet és, hogy még tetszik is külön öröm!
Üdvözlettel
Ica
Drága Icuka!
Tudom, milyen fájdalmas, ha az, aki bennünket szeretett, mégis egyedül hagy, az
olyan, mint a "Hold sápadt magánya, az esti szürkület."
Azért az ilyen emlékekre lelkünk gyakran visszatér…, amikor az örök szerelem
mégsem marad meg örökre.
Szeretettel gratulálok gyönyörű versedhez.
szeretettel: Kata
Drága Katám!
Még jó, hogy vannak szép emlékek is és nem múlnak el, nem csak a fájdalom marad.
Ölellek szeretettel
Ica
Festői. Nagyon jól visszaadja költői képekben a szerző hangulatát.
(üdv. Á.E.)
Köszönöm kedves Emil a megtisztelő véleményedet.
Szeretettel üdvözöllek
Ica