Az élet hosszú távján
lehagyunk ezt meg azt,
szív is törik a pályán,
visszahúz, megakaszt,
s ha nézőink szeretnek,
simább göröngyös táj,
vélt kín sem oly keserves,
lelkünkre béke száll.
Túl vagy már azon, szívem,
hogy valakié légy,
hogy egyet szeress híven,
s pusztítón érte égj!
A szív magányosságát
az oldhatja csak fel,
ha mindennek kitárják,
s mindenkit megölel!
Túl vagy már azon
By Haász Irén
10 hozzászólás
Mindent egybevetve jó kis vers ez, annak ellenére, hogy Én nem vagyok "egy mindenkit megölelős fajta. MÉG!……
Aztán, majd….ki tudja……
Szusi, egyszer bekövetkezik…
Hogy mennyire sikerül megvalósítani, az sok mindentől függ, de a törekvés már sokat jelenthet a lelki béke érdekében…
Kedves Irén!
Fenomenálisra sikerült ez a versed, végre pontozhatok.
Ölellek,
A.
Köszönöm, Kedves Andrea!
Én is ölellek! :)))
Kedves Irén!
Jó kis vers lett.Hirtelen a végén nem láttam jól.Megölel helyett megöl-t olvastam.
Így, hogy már újra olvastam többször, már egészen más.(Szerencsére)
Találó a cím.Elgondolkodtató vers.Örömmel olvastam.
Szeretettel:Ági
Kedves Ági, öl és ölel…:))))))
Még jó, hogy másodszor is elolvastad!
Kedves Irén!
Nekem tetszik a versed úgy, ahogyan van. A sorvégek szépen rímelnek, s valóban, a mondanivalója is mélységeket takar.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata, nagyon örülök véleményednek!
Kedves Irén!
Szép vers, szép gondolat, csak azért vigyázz azzal az öleléssel! Vannak nagyon szúrós emberek, meg vannak akik tapadósak, és energia vámpirok is vannak… 🙂
A tréfát félretéve: a versedben levő gyengédség, szeretet, lelkesedés, nagyon tetszett.
Judit
Köszönöm Juditkám, természetesen igazad van, és a szúrósakat kerülöm, lehetőleg a többit is…:))))
Azokat csak lélekben… mint az emberiség részét, akit akár utálhatok is…