Tulipán voltam, vagyok, s leszek
Ki, ha elvirágzik, taposhassák rajt’ a földet.
S Mikor eljön az ősz, a keményre taposott föld
Felett, színes levelekből, lösz temet.
Mire jő az új tavasz, a jeges föld alatt
Duzzad az élet, s a Napfény melegétől
Oly erőre kap, hogy áttöri az összetapadt földet
Levelet hajt, gyengéden-ölelő zöldet,
Közte koronát fakaszt,
Prizma színpompába öltözteti azt,
Elbűvöli ereje a gonoszt,
Ki; az elvirágzott felett ítéletet oszt.
Már soha nem válik belőlem rózsa,
Kit a király kertésze gondozza,
Kit évről évre dédelgetnek,
Kinek frisshajtásán szaporodnak a tetvek,
S a legkisebb szélviharban
A virága összeroppan,
Vagy kit legszebb bimbójában levágják,
S illatos dísze a az úri szobának.
Nem! Rózsa már nem leszek.
Tüskéket száramra nem veszek.
Csak egy szál szivárványszínű tulipán,
Mely kitárul, este mindent magába zár.
2 hozzászólás
Szép természeti képek 🙂
Kedves Marica!
Hatalmas és szép az a csokor amit lelkedből versként, nekünk, olvasóknak adtál már eddig is… és ezután.
Üdv.: szers