Türelem

Egyszer két közeli barát,
búcsú beszélgetés közben iszogatta borát,
egyiküket ugyanis nagy szerencse érte,
hivatalt kapott a városban, pedig nem is remélte.
Az eszmecserére az volt az apropó,
hogy emberünk – aki nem volt naplopó –
tudni akarta, hogyan viselkedjen a városban,
ezt taglalták hát az asztalnál párosban.
Miközben a helyes hozzáállást vitatták,
a búcsú hangulatban az egereket és egymást itatták,
hiszen a tartomány legjobb borát itt adták.

A barát, akinek hivatal nem, csak ész adatott,
néhány adatot
sorolni kezdett,
hogy földijének sima legyen a hivatal kezdet.
– Tán nem hibázok, ha a beszélgetést a türelem
témája felé terelem.
A szerelem,
amit érzel a hivatalod iránt,
meglátod, majd a nagyobb bajokból kiránt.
Ha azonban türelem nincs benned,
mert érte a szomszédba kell menned,
jobban teszed,
ha a kalapod veszed.
Egyedül az ima talán,
ami segíthet az ilyen ember hivatalán.

Emberünk, akit mindez főbe kólintott,
bólintott –
Értem,
ezt felmértem.
Úgy látom fontos elem
a türelem.
Ha van még mondandód, fülelem.

Ezután a barát,
még háromszor darált
a türelemről komolyan,
amolyan
megerősítés végett.
A másik a buzgóságtól égett,
és beleegyezésül bólintott ő is három szépet.
De mikor barátja a türelmet negyedszer citálta,
hivatalnokunk a saját haját dühödten cibálta –

Te engem hülyének hiszel?
A sírba viszel,
hogy ismételsz folyton,
a szót beléd fojtom.
Ha nem hagyod abba,
belenyomom a fejed egy zsák babba.

– Most már te is láthatod,
milyen az, ha méreggel magadat áthatod.
A türelem, amit mindenki lenéz,
ugye milyen nehéz?
Néhányszor ismételtem csupán,
egymás után,
s te nyomban elvesztetted a türelmedet bután.