Sárguló képeken néztem
a kimerevített időt,
a múlttal csak önmagam védtem,
és eltakartam a jövőt.
S ha minden egy pillanat mégis,
az öröklét cseppje csupán…
De elég volt, felálltam én is,
s életem lesz ezután…
Nem nélkülem száll az Élet,
én szállok az életen,
a régi bilincsek letörtek,
ha akarod, száguldj velem…
17 hozzászólás
Szia!
Milyen sokan vannak, akik mellett csak elmegy az élet, miközben mások elhitetik vele, hogy ez az élete. Nagyon jól fogalmazod meg azt is, hogy nem érdemes a múlton keseregni, bár tanulni mindig lehet belőle.
" … a múlttal csak önmagam védtem,
és eltakartam a jövőt … "
Ez nagyon kifejező, valahogy így ébred magára az ember. Legalábbis valami ilyet mondhat az, aki lerázza a láncait. Gratulálok!
Üdv.
Köszönöm, Artur, valóban erről szól 🙂
Nagyon szép, élet igenlő, bizakodó vers.
Tetszik nagyon.
Rövid mondatok, értékes, jó gondolatok.
Örülök, hogy megfordultam nálad.
Kata
Hú, ezek borzongatóan szép gondolatok, és a tőled megszokott mesteri formába öntés.
Szia!
Én is sokszor a múltban élek, épp ezért nagyon hatott rám a versed. Szép, jó irás. Gratulálok. (Az utolsó mondat nem igazán tetszik, lehetne máshogy is befejezni – de ez ízlés kérdése. Ettől függetlenül jó a vers.)
Üdv: S.
Nagyon szép gondolatok.
Szeretettel: Rozália
köszönöm, kedves Zsike
Köszönöm, hogy itt jártál, kedves Kata
köszönöm, kedves Arany:)
Többféle módon be lehetne fejezni valóban…
köszönöm, Sándor
köszönöm, Rozália
Remek vers az új esztendőre! Egy új, szép életre!
Sok sikert hozzá!
Ildikó
Mesteri. Olyanok a soraid, mint a jó bór, az ember kortyolgatja és nagyon bánja ha elfogy.
Igazán tetszett.
Üdv: József
Köszönöm, Ildikó
megtisztelsz, kedves Szhemi
köszönöm
Hmm…nem csupán élni, lélegezni, de megélni az életet 🙂 Jó célkitűzés 🙂
D.