Újjászületés

Hamarosan újból eljönnek a hosszú nappalok,
amikor langymeleg szellőben orgona hajladoz.
Tündöklő tulipán kitárja vérvörös szirmait,
frakkos fecske az éggel érinti össze szárnyait.

Sodródó virágillatok a légben terjengenek,
a horizonton lomhán úsznak a fénylő fellegek,
lábam nyomán hófehér százszorszép, jácint bólogat,
s napsugár jámboran simítja végig az arcomat.

Szerelemdallam a világmindenséget ígéri,
esőcsepp koppanása a természetet szépíti.
Sárgarigó csicsergése a kikelet varázsa,
Földünkre terül zöldellő tavasz virágpalástja.

Vágyom a derűre, életteli, ezer szivárványra,
nem keserves télre, fáraszt a mező sivársága.
A rét zöldjét kívánom, nem megsárgult leveleket,
de az időkerék csak halad, sohase kegyelmezett.

Az évszakok váltakozását, ha megállíthatnám,
sose engedném, hogy tovatűnjön a tavasz, a nyár.
Örökzöld ághoz kötném szorosan az idő kezét,
nem oldoznám el, hiába kérlelne érte az ég.

Kihallgatom a gerlék nyárbúcsúztató énekét,
közel a borongós, lombhullatta, kopár, szürkeség.
Majd az ősz aranyszíne sebesen fakóvá válna,
érkezik a kemény tél, duruzsol a cserépkályha.

Nézd, mélyen a szívembe zárom a világosságot,
eltiport gesztenyék, dércsípte bokrok közt sétálok.
Kezembe fogok néhány levelet, s picit megállok…

Az elmúláson merengek, a fagytól megremegek,
mély, s hosszú álomba szenderülni tudom, nem lehet…
S figyelem, hogy gördülnek tovább az időkerekek.