Ülök a buszon, utazom
szemem csukva, de nem alszom.
Te érted sírtam éjeken át,
mi történt velem? Elhagytál!
Hangszóróban hallom megálló közeleg
Itt kéne leszállnom, hogy magadhoz ölelj
Csak ülök mozdulatlan mily nagy kaland
Felpillantanék, és látnám alakodat.
Érzem a busz fékez, majd megáll
Megbénult minden, hirtelen agyhalál.
Ajtók csukódnak lassan elindulunk
Tompa érzések, tovább haladunk.
Már nem zakatol hangosan a szívem
Mikor meglátlak, s kiejtem neved.
Csak nézek tompán a semmibe
Te voltál az, ki megbántott ennyire?
Gondolataim lassan összeszedem
feltörő könnyeim gyorsan visszanyelem.
Rohan a busz, suhannak a fák
Itt voltam közelben, s én mentem tovább.
4 hozzászólás
Kedves Anikó!
Egyik legjobb írásod!
Elmélkedésed tele fájdalommal és egyben
a ´tisztán-látás´ új érzéseivel!
Szeretettel:sailort
Nagyon szépen köszönöm…
szeretettel ölellekAnikó
Szia Kedves!
Ismét, mintha írtál volna helyettem…
Fájdalmas, szép emlékező írás!
Csak megemlíteném, az első és utólsó versszak záró sora között talán van egy kis ellentmondás…
Szia kedves szebbik felem…
Hát nincs, mert megkezdett utazás közeledem oda ahol le kellene szállnom, de nem teszem, suhanunk tovább. s a gondolataimba merülve könnyekkel küszködve megyek tovább és nem szálltam le.. tehát itt voltam a közeledben de most én mentem tovább.. Remélem nem nagyon kesze-kusza a gondolatmenetem.
Szeretettel ölellek
Anikó