Vonatom
kattog, zakatol,
felszálltam
emlékszem valahol,
állomást keresve
utaztam peronon,
lógtam ütközőkön,
marhavagonon,
tömegben,
vagy csak úgy
magamba, erdők,
rétek, házak
mellett elhaladva
vártam a megállót,
és az évek szálltak,
rám rakódott lassan
kormolódott bánat,
tüdőmet belepte,
vonat kattogása
belefészkelődött
szívem ritmusába,
belül hallom kattog,
kattog és zakatol,
ki kellene szállni
már végleg valahol.
4 hozzászólás
Igen… Vagyis nem, vagyis mindkettő eszembe jut.
Az a lényeg, hogy ezt a témát rögtön átugrom amikor eszembe jut, mert már nagyon sokan írtak róla. De valahogy mégsem bánom, hogy Te nem ugrod át, amit én.
“lógtam ütközőkön,” Ez az, ami nagyon tetszik. Nem tudom miért. És ha a felsorolás ugyan ilyen lendületesen folytatódna, akkor még jobban és jobban tetszene. Minden jelentene valamit valakinek.
Kerékre ragadva, s
néha szénfüstbe veszve
voltam, mint darab vas
belefőve a sínbe
ültem, mint jegyszedő
üres kocsik során
rázkódó zsebkendő
is lehettem talán
voltam én jegyeken a lyuk
ülésen huzat, padlón a kosz
kabinok és nyikorgó ajtajuk
csomagtartón voltam doboz
Na jó, abbahagyom. Bocsánat. Ez a Te versed, csak eszembe juttatta, ami eszembe jutott, és írtam.
Ja, és még valami! Mielőtt kiszállnál, azért még írj pár verset jó? Magyarul ne siesd el a dolgot.
Gratulálok,
Misi
Átadtad az érzést, hogy milyen, amikor nem találom a helyem,s már csak egy barátom van, a vonat…..sorsképek közé is illik ez a vers, nagyon tetszett a hangulata.
Előttem már mindent elmondtak, tetszett az írásod, köszönöm, hogy olvashattam.
Ez nagyon tetszik nekem, mert én is sokszor éreztem már ilyen “elvesződöttséget”.