Mondják, minden vers üzenet,
hát én most neked üzenek.
Nem ismerlek, bár itt vagy velem,
itt vagy, mióta megszülettem.
A képem vagy, hol nősz, hol fogysz,
de ha fénylek, te nem ragyogsz.
Sötét vagy, és kullogsz utánam.
Ó! Ezt már annyiszor utáltam!
De rég hozzám vagy láncolva,
mint tegnap, úgy holnap és ma.
Azt hiszem, már nem menekülnék,
csak te vagy mellettem: az árnyék.
4 hozzászólás
Kedves Cippolini!
Én csak gratulálni tudok!
Kérjük a következőt!
Azért kérjük, (kérem), mert ez nagyon jó lett!!
Üdvi: dp.
Kedves kis vers. Jó a befejezése 🙂
Köszönöm szépen!
És már van következő!
Hmm, az elhagyhatatlan utitárs már sokakat megihletett, s neked ez jól sikerült.
Hanga