A pedereszták
átkos világának
alvadt vérfolyama
sodort
világunk partjaira.
Anyád szuka volt,
és anyád(?) nőstény.
Szeplőtelen születtél
a bűn esszenciájának
átkos medrébe.
Örök’ szűz succubusok
tettek
a rothadás istenfattyainak
kérges kezeibe,
hogy csillapítsd
határtalan, szentségtelen
éhségüket.
Megálmodtad
– talán túl sokszor is –
ahogy életeket nemzel…
Meddő méhed
újra virágba borul…
Egyvalami fáj csak
nagyon:
ha a káosz erői
tényleg felruháznának
a teremtés adományával,
érzed,
torz lelkű,
angyalszép szörnyeket
adnál az UNIVERZUMnak.
2 hozzászólás
Az egész versedet mélyről fakadó ellentét szövi át, ami kölönös hangulatot ad.
a gyökerek a sáros, megtépázott földek alól törnek a felszínre, a külvilág féltő gondozásában élettől duzzadó erő-fókusszá nőhetnek, de ott a sötétebbik oldal is mindig… a határmezsgye alig egy hajszál vastagságú…