Nyitom a fagyasztóládát –
az utolsó adag töltött káposztát veszem ki.
Nem, mégse, inkább visszateszem.
Törölgetem a polcot, ide-oda pakolgatom
a már rég-nem-zenélő bögrét.
Ha véletlenül leesne…,
de inkább mégse.
A kék, H betűs törülköző is, amire
annyira vigyáztál, már szétfoszlik lassan.
Minek eltenni már?
De én őrzöm még.
Őrzöm, ahogy a hetvenötös háztartási könyvet
(1 csomó retek: 20 fillér)
vagy nagyapa első, meggyilkolt
családjának fényképeit,
ahogy a kézzel horgolt barbi-ruhákat és
apu gravírozott ajándék-tollait.
Kell, hogy maradjon
valami –
lenyomat.
13 hozzászólás
Kedves Poppy!
Éreztem már a töltött káposztánál, hogy valami szomorúság bujkál a versben…aztán később már nem is bujkált…
Vannak ilyen napok, amikor szinte csak a szomorú emlékek jutnak eszünkbe. Ilyenkor (és versed kapcsán is) arra gondolok, hogy ezek az emlékek vonzzák egymást…
…de hidd el, a szép emlékekkel is így van! Most gondolj valami szépre! Gondolj arra, hogy Édesapád is annak örülne, ha mosolyogni látna! …és különben is nemsokára itt a tavasz!
A versed nagyon szép…
Szeretettel: Gyömbér
Nagyon szép vers, és nagyon átélhető minden szomorúsága mellett. Ne vedd le, légyszíves!
Szia!
Ne vedd le ezt a verset, mert nagyon jól szavakba önötted hangulatodat, és mélyen át tudom érezni. Igen, kellenek a lenyomatok, és kell néha emlékeznünk.
Szeretettel: Rozália
Ne légy szomorú! Ha nem akarod, hogy mi is azok legyünk, akkor remek versedet nem veszed le.
Gratulálok. Wolf.
A lenyomat ez a vers. A benned megfogalmazódott keserűség olyan valós képekben ölt testet, ami a legfájóbb szomorúságból ered, a hétköznapok szomorúságából.
Szeretném, ha mosolyognál.
Hanga
Ez a vers talán most aktuálisabb, mint valaha.A mai válságos, értékvesztett világban nem árt valóban mindent gondosan megőrizni, mert lehet, hogy holnap csupán az emlék marad belőle.
Szép és elgondolkoztató az írásod, értéket közvetít, szerintem semmiképpen ne vedd le!
Üdv.: Tamás
A lenyomat a szívedben van. A tárgyakhoz fűzött érzelmi többlet is belőled fakad, nem a tárgyakból. Ahhoz, hogy szépen emlékezz szeretteidre, elég magadba nézni. A tárgyak múlandók, az emlékeid nem. Az elengedéshez szükséged lesz arra, hogy ezt megértsd. Egy új út nyílt meg előtted, de azt nem fogod addig észrevenni, amíg csak a megtett utat nézed.
Szeretettel:
Jessyrose
Hanga elmondott mindent amit mondanék…
Nagyon a szívemből szól… Érzékletesen fogalmaztad meg – a hiányt…
Szép 😀
Üdvözlettel Dreaming
igen, ahogy írod, kell, hogy maradjon valami lenyomat, s ha mégsem, akkor harcolni kell érte, ne hagyd elveszni a múló időben…
sajnálom a szomorúságodat, de biztos vagyok benne, hogy szükség van rá…
Ne vedd le a verset, kérlek, sokat mond.
üdv
Kell, hogy maradjon valami….utána…
Olyan életszerűen villantod fel a pillanatot, és ez tetszik:)))
Éva
Kedves Poppy!
Ebben az írásban teljesen magamra ismerek. Mivel nekem akkor jön be legjobban egy mű, ha valahol én is benne rejtőzök, hát sejtheted, hogy ez bejön! Mintha rólam írtad volna! Köszi!
Üdv: Kankalin
Kedves Poppy!
Te aztán tarkón vágod az olvasót.
ennyi.
köszönöm.