Oly nehéz most írni,
mennyivel könnyebb lenne sírni,
ordítani a fájdalomtól,
egyedül, messze a világtól.
Szívemben poklok pokla
és kínzó vérvörös torka
a hiánynak, s csak üresség,
ami tegnap óta bennem ég.
Mintha nem is én néznék
vissza a tükörből magamra,
mintha szerető szívemet
keresztre feszítették volna.
Ezt érzem, mert valami
talán tegnap megszakadt,
valami talán tegnap
örökre félbemaradt…
3 hozzászólás
Andika Kedves vígasztalódj…
Versed gyönyörű, és szívhez szólt!
Küldök neked egy ölelést,
Talán ez az érzés mégse marad örökké…
Szép sorok…
Megható…! Szép vers, gratulálok!