Megtalált a fény, mikor még
Érintetlenül hevertem azon a
Görbére festett pamlagon.
Virágba borultam, mint tavasszal a kertek,
Álruhámat a sarokba hajítva – vártalak.
Ruhátlan testem beléd öltöztettem,
Lábnyomodból ittam az isteni szómát.
Azon a reggelen letepert a jövő;
Két karod most már el nem engedem.
4 hozzászólás
Sok mindenre jó volt rövidke, szépséges versed. Megtudtam végre, hogy mi az a szóma, (utána néztem) valakit rendesen irigyeltem, elgondolkodtam azon, hogyan lehet egy pamlagot görbére festeni, ja és élmény volt olvasni.
Gratulálok. a.
kedves Jodie!
Mindenben igazat adok Druszámnak, én sem tudtam mi az a szóma, de amaddig az ember valamit tanulhat, addig még érdemes élni. Valóban élmény volt olvasni,emlékeztetett az elmult időkre.
üdv Tóni
Szia Hercegnő,
Ismét csodásat alkottál.
Azt pedig egyenesen mesteri, ahogy egy kevésbé ismeret szóval megfűszerezed a verset, sőt felcsigázod az olvasót, majd mikor megérti a jelentést azzal még jobban beletaszítod az örvénybe amit versed okoz. Megértem Antoniust, hogy irigykedik…
kézcsók
Jó kis vallomás(: "Ruhátlan testem beléd öltöztettem," ez amondat különösen tetszett!
Barátsággal panka!