Van-e jogom?

– Mindent lehet, ha a szív szeret? –

Van-e jogom elébed állni,
Szívemet bátran kitárva, szerelmet várni?
Mit adhatok én neked!?
Hisz’ előtted még ott az egész élet!

Ne vesd szememre most, hogy nézlek,
Mert szíved mélyéből nagy, igaz, sugárzó lelket érzek…
Elmondanám, ha elmondhatnám Néked,
Mi az, mit érzek, s mit hozhat az élet!
-’s a Végzet…-

Jó lenne Hinni, kétségek nélkül élni!
De félek, hogy bánthatlak! S félek idődet kérni!
Pedig de jó is lenne, kezed – kezembe venni,
Életedért cserébe: életemet lábad elé tenni.

Lehet EZ mind Ábránd, Álom,
Mert az ember oly „galád-balga”, hogy boldogságra vágyjon.

Óh ha tudnám: Időm lejárt?
Vagy becsülettel már, csak választhatom a magányt?
Vagy még van mit adni belőle…
Vajon e kérdés valaha is eldől-e?

Szemed tüze égeti szívemet, mint a déli nap.
S az ég most újra kék lett!
Jöjj hát, jöjj …tiéd vagyok Végzet!