Van/születésnapomra

Van korom,
Van borom,
Meg van vágott jó dohányom.
Van még kenyerem, állásom.
Meg, jut eszembe, van még fizetésem,
Biztosításom,
Autóm, sokféle háztartási gépem,
Elégedett lehetnék voltaképpen.

Van álmom.

Van kevés fogam,
De van fogorvosom!
Meg van tűrhető műfogsorom,
Néha kímélem, aztán elfelejtem,
(Előfordul néha, otthon hagyom.)
Van mindennapi koldusom,
Asszem’ ő szán inkább engem,
Kicsit restellem, bánom,
Mert szánalmas már az én adományom…

Van álmom.

Van leletem, és van vonatjegyem,
Vonatom, hova indulok, állomásom,
De nincs még
Lélekkioltó pszichiáterem,
Minek is lenne,
Magam vagyok magamnak, énvelem.
Van arcom, képem, keretem,
Meg van tüdőgyógyászom.

Van álmom.

Van neurológusom.
Urológusom, vigyázóik életemnek,
Van sok-sok szakemberem,
De nincs, és sose volt még fiákerem,
Sose hajthatok végig többé már konflison,
Az Andrássy úton.
Engem már sose már éljeneznek…
Mer’ nincs zsenialitásom,

Csak álmom.

Van szenilitásom,
Van szomorúságom,
Van ablakom,
Tárom egész Világra!

Van függönyöm, behúzom,
(Akkor az „ki van zárva.”)
Maradunk ketten,
Mer’ már nagyon fázom
Ezen a világon…

Van álmom.

Van őszöm, telem
Nyaram, tavaszom,
Van bőven korpám
Az „alig hajamon.”
Van sokféle kenőcsöm,
(Hajamra vigyázó, „véletlen ki ne nőjön,”)
Van annyiféle gyógyszerem,
Van örömem.
Meg van sokszor bánatom.

Csak szeretném, neki ne fájjon!

Van szántásom,
Van lassan beérő vetésem,
Felhőm, esőm, szelem,
Zivatarom, szakadt-szélfútta öreg ernyőm,
Örömem, gyöngyöm, könnyem, ha kell, eljön,
Örülök mindegyiknek, lassan megértem,
Mer’ lett napom, holdam, huncut csillagom.
Tudod? Én tudom!
És őt én mindig bántom.

Van álmom.

Lett ő, a mindenem,
Lett – és sose felejtem,
Lett „Huncut manóm”,
Ő lett szerelmem,
Osztozunk minden-összes kincseken,
Lett kapaszkodóm!
Elégedett lehetnék voltaképpen.
Csak eltelt már, nélküle – annyira bánom –
Majd kétszer harminckettő évem.